Pirosan szórt a Mikulás Kőbánya-Kispesten a csonka felüljárón. Tette mindezt január 5-én. Nemzeti címer szimbolizált bal keblén, miközben lapot osztott a járókelőknek. A gumipadló bütykei között meg barnán habzott a sár.
Eltévedt az időben, gondolták a Passantok. Pillanatra megnyúlt arcuk a látványtól, de le azért nem merevedtek annyira, hogy elfelejtsék az aluljárókban évek kemény munkájával begyakorolt testcselt. Olyan mozdulat volt ez, amit minden pesti tudott, de rajtuk kívül legfeljebb még Paul Gascoigne.
A pályán fineszes megoldás volt. Métereket lehetett vele nyerni, lendületet kapott tőle az akció. A csúcsforgalomban azonban semmi más értelme nem volt, mint hogy kikerüljük a kétségbeesetten felénk nyújtott kezeket.
Aránylag egyedül érezte magát Télapó, de ezzel nem volt egyedül a Kökin. Ördöngösen szlalomoztak a népek, pillanatra sem tört meg a mozgásuk. Jobbra, balra nem bámészkodtak ők, ügyet nem vetettek, csak túltették magukat hamar.
Csupán az üvegfal tövében nyűgöltek páran hajléktalanok. A metróhierarchia legalsó szintjén keresték ők az emberi kapcsolatot, hasonlón hiába, mint a szórólaposok. Egész addig, amíg egyikük kitörvén kasztjából oda nem lépett a Mikuláshoz.
„Látom, baszd meg, hó a subája! Nem tudna nekem is csörgetni, abból a telizsákból?”
Azt persze nem látta, nem akarta látni, hogy a zsákot már rég elhagyta a Mikulás valahol útközben. Tele legfeljebb a hócipője lehetett.
Rendelkezett némi élettapasztalattal a Télapó. Már messziről rázta a fejét. „Hagyjál békén szerencsétlen pária!” Indította ő a testcselt is, de mivel nem volt mozgásban, nem tudta szépen kivitelezni. Eléggé le is pontozták.
Menekült volna, ahogy az utazóközönség is tette, de a munka várta, ő nem mehetett. Átkozta sorsát, szaporán csuklott a munkáltató ezekben a percekben. Jobb híján beszélgetés lett a dologból. Ezt szülte a kényszer.
Pénz persze nem került elő, de poénok sültek kisvártatva. Mosoly jelent meg az arcokon. Kialakult egyfajta kedély a sáros betonon. Szív a szívnek így válaszol. Ezt érezte Réka is az operában, amíg fel nem négyelték apját, Koppányt.
