Szabályokat alkot az emberek közössége, hogy megférjen önmagával. Néhol írásban rögzítik a kötelmeket, de van, ahol íratlanul, csupán megszokásból is tartja magát az egyén. Valahogy így működik a társadalom. Persze, olyan hely is akad, ahol az teremt tekintélyt, ha írottat és íratlant egyaránt képes vagy áthágni.
Vészjóslón morog a tömeg a kassza előtt, mert nem haladnak előre, megállt az élet. Kevés a pénztár? Szakképzetlen a munkaerő? Vagy a szoftver mondott csődöt? Hasztalan keresik az okot a vevők, nem kíváncsi rájuk senki. Délelőtt kilenc nem a közös gondolkodások, a mélyenszántó elemzések ideje, marad minden mozdulatlan,
Túlsúlyos (más megfogalmazásban kigyúrt) férfi tolja meztelen lábával a szellős strandpapucsot, nehezen indul a hétköznap. Bevásárlókocsival csinál magának utat a sorban. Kilenc-tíz embert előz egy szuszra, nem tűr ellentmondást. Fellépése pillanatok alatt teremti meg az új törvényt. Talán a csendes „bocs” teszi de rugalmasan idomul igényeihez a fogyasztók tengere.
Közben csapzott alkesz ötven felé úgy dönt, nem türtőztet tovább, felbontja inkább sörét, ezzel is enyhíti a várakozás kínját. Kisvártatva reggeli iszogatásba csap át a fegyelmezett malmozás. Otthonná lesz hamar a közért. Minden egyes korty nyomán barátságos szobabelsővé szelídül a Dexion Salgó polcrendszer.
A világ romlásáról, ha trécsel az ember, megy az idő. A sor, az áll csak egyhelyben. Hiába azonban az otthon melege, a legjobb kvaterka is csak akkor nyújt teljes élvezetet, ha az ital mellé bepöffentheti az ember a kedvenc pipáját is. Ördög bújjék abba a tűzjelzőbe!
„Ez olyan dohány, hogy ezt maga nem érzi, Ezt csak én érzem benn a számban. Meg egyébként is, három hónap alatt kiürül a szervezetből.
Literrel vesz a bejáratnál forrásvizet az értelmes nő. Ezt önti magába, ezzel hűt majd a munkanapon. Szükség lesz rá, hisz mostanában forrósodik a levegő a cégnél a projekt körül. Kering, csobog mindenfelé az éltető folyadék, vízháztartás nélkül egy tapodtat nem megy a szervezet.
Nem ordít, nem toporzékol, nem rezzen még az arca sem. Ilyenkor, a nap elején tombol még a tűrőképesség. Fegyelmezetten helyezi vissza a palackot a Salgóra, midőn felméri a sor hosszát. Nem hajol meg távozáskor, nem kúszik a narancssárga műanyaglapok alatt, der Kunde ist König.
Nem kér folyosót az átok pénztárnál sem. Elegánsan, tőből rántja ki a bejáratnál az ellenirányű, biztonsági forgókeresztet, mintha világ életében boltvezető lett volna.
Öntudatos asszony nem kéredzkedik, de az oldaltáskás férfit más fából faragták. Odaáll a sor elejére, a negyedik ember elé, és egy szál mirelitjét lobogtatva kiált a tömegnek: „Harminchat órát dolgoztam. Megengedik, hogy előremenjek?”
„Persze, hogy nem!” Válaszol visszakézből izzadtan szakállas kortársa. Azzal visszatolja szájába a pipát, és higgadtan lötyögteti sörét. Pillanatra sem törik meg a ritmus, könnyedén gördül tovább a bágyadt dialógus.
Még ma is ott beszélgetnek, ha Riporterné Házi Asszony bele nem hasít az ürességbe határozott programjával:
CSENDŐŐŐRT!
