Újkori története legnagyobb sikerét érte el a Ferencváros férfikézilabda csapata Az egyelőre még másodosztályú gárda a Magyar Kupa négyes döntőjében szerepelt néhány hete a Syma Csarnokban. MKB Veszprém, Pick Szeged, Ferencváros. Zene a fülnek ez a névsor, de vajon milyen esélyei vannak a régi-új klubnak hosszú távon?
Férfikézilabda szakosztálya korábban évtizedeken keresztül volt már a Fradinak Folyamatosan az NB I-ben szerepeltek, és 1963-ban a magyar kupát is megnyerték. Tiszteletre méltó történelem, de ott, ahol a jégkorongozók 25, a labdarúgók 28, a kézilabdázó lányok 11 bajnoki címet tudhatnak magukénak, nem nevezhető kiemelkedőnek.
Furcsa szakosztályalapítási láz lett úrrá az utóbbi időben az egyébként vergődő Ferencvárosi Torna Clubon. Aki arra járt, és ügyes volt, ismerte a megfelelő embereket, megalapíthatta a maga szakosztályát. Így aztán van már ferencvárosi futsal és ferencvárosi körling is.
Nem mellékesen az érintettek ingyen jutottak hozzá az FTC nevéhez és a körülötte kialakult brandhez. Ez a márkanév egykor az egyik legnagyobb volt a magyar gazdaságban, mára azonban jócskán megkopott a tekintélye.
Ebben az értékvesztésben nagy szerepe van annak, hogy Várszegi Gábort és a labdarúgás jelenlegi brit tulajdonosait leszámítva, senki nem ismerte fel, milyen fontos dologról van szó. A Fradi-imázst soha nem óvták, soha nem formálták, ezért ma gyakorlatilag nem létezik.
A férfi kézilabda ügyes emberét Török Zsoltnak hívják. Az akkoriban a világ legszűkebb elitjébe tartozó női csapat támogatójaként tűnt fel, és miután ott megvetette a lábát, néhány évvel később, az útjába kerülő bukkanókat kikerülve, sikerült gründolnia egy férfi csapatot.
Ebben az esetben azonban valamivel többről van szó, mint egy magányos hős partizánakciójáról. A 90-es évek elején megszűnt szakosztály játékosai, vezetői, szurkolói mindig is dédelgették az újrakezdés álmát, és most – szóban legalább is – odaálltak a kezdeményezés mellé.
A kérdés csak az, mi vár a szakosztályra hosszú távon? Meddig juthat el, a pályán, és – ami manapság mindent megelőz – lehet-e belőle életképes sportvállalkozás?
Akárhonnan is nézzük, a férfi kézilabda ma Magyarországon a profi sport csúcsát jelenti. Két élcsapatunk Európa élmezőnyébe tartozik. Csúcsszínvonalú a szakmai munka, világklasszisokat igazolnak, egész régiók sorakoznak fel mögöttük. Rangadóik, nemzetközi mérkőzéseik igazi társadalmi események, amelyeket 4-5 000 néző lát élőben, és az egész sportközvélemény figyelmét magukra vonják.
Hej, ha egyszer mi is köztetek lehetnénk, szép magyar (szerb, horvát, román) vitézek, aranyos leventék! Igazán az lenne csak méltó a Ferencváros névhez! Nagyon is életszerű az elképzelés, hisz óriási felvevő piac kínálja magát. Budapesten és a várost körülvevő agglomerációban legalább hárommillió ember vár egy csapatra, egy közösségre, amihez jó tartozni.
Ekkora kihasználatlan kereslet valószínűleg sehol máshol nincs ma Európa sportpiacán, és Veszprémben, vagy Szegeden az induláskor sokkal rosszabbak voltak a feltételek. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy ezek a sikerek nem jönnek maguktól. Minden esetben évtizedes szisztematikus munka van mögöttük. Gazdasági és sportszakmai munka, erre harap rá előbb-utóbb a közönség és a szponzor is.
A férfi kézilabdában pedig hatványozottan igaz ez. Itt nem elég csak összeállni. A két sztárcsapat mögött a Dunaújváros és a Pestszentlőrinc állandósította helyét az elmúlt években. Mindkét egyesületnél nagyon széles összefogás és sokéves utánpótlásnevelő munka hozta meg az eredményeket.
A Fradinak rövid távon arra van esélye, hogy az 5-12. hely között tolongó középcsapatok közé kerüljön. Itt már nagyon vegyes a kép. Megfordulnak ebben a társaságban egy szponzor köré épülő, fényesen ragyogó, majd pillanatok alatt leáldozó üstököscsapatok, mint a Cegléd, vagy az Orosháza, de ide tartozott az elmúlt években néhány olyan patinás, ám anyagi nehézségekkel küzdő utánpótlásbázis, mint Nyíregyháza, vagy Győr is.
Fennáll a veszély, hogy a Ferencváros is egy üstökös marad. Ez a Fradi-imázs lejáratását jelentené, komoly károkat okozna az egész Clubnak. Ha a szakosztály állhatatos munkával kialakítana egy olyan utánpótlásbázist, amilyen a PLER-nél, a Veszprémnél, a Szegednél és a Dunaferrnél van, az nagyon sokat jelentene a magyar kézilabdának, és egy picit erősítené az Ferencváros mostanában nagyon megtépázott tekintélyét.
A cikkünk elején felsorolt bajnoki címek azonban azt is jelzik, hogy a Ferencváros semmilyen tekintetben nem törpeklub. A Fradi-imázst érdemben csak az erősíti, ha egy olyan taggal bővül a család, amelynek esélye van arra, hogy középtávon a legjobbak közé kerüljön.
Ehhez a férfi kézilabdában legalább tíz évre és évi 600-800 milliós költségvetésre lenne szükség. Tény az is, hogy egy ilyen áttörés hatalmas durranás lenne. Kétszer akkora, mint amekkorát a Veszprémi Építők valaha is szólt.
Bármily demagóg is azonban, nem lehet megkerülni, hogy ha a 2007-ben bajnokságot nyerő női csapat valami csoda folytán hirtelen 150 millió forint plusztámogatáshoz jutott volna a következő három évre, az bőven elég lett volna a szinten tartáshoz.
Ez a szint akkor a világ második legerősebb bajnokságának első helyét jelentette, és rendszeres részvételt az európai kupák végjátékában. Az említett összeg nem lett volna kevés (nagyjából megduplázta volna az éves költségvetést), viszont apró töredéke annak, amire a férfi mezőnyben van szükség.
Ha pedig azokat a bizonyos társadalmi eseményeket nem csak Veszprémben rendeznék 5100 néző előtt, hanem Budapesten 9500-as közönség előtt, akkor mindjárt másként csillogna a három E betű, meg a kilenc csík is. Sőt, az esetleg újraalapítandó férfi csapat is biztosabb lábakon állna.
Persze, a sporttámogatás ennél sokkal összetettebb dolog, de ha a szponzor után áhítozó klub ennyire szétforgácsolja erejét, ennyire nem képes egy közös cél érdekében egyesíteni a támogatókat, akkor nem marad más, mint hogy a távolból sopánkodva nézze a messze mögüle induló Győrt, amint a Bajnokok Ligája döntőjét ünnepli.
Tipikus mai ferencvárosi történet a férfi kézilabdázóké. Baráti klikk építi a maga külön bejáratú Fradiját. Belekezdünk, aztán majd csak lesz valami. A többi baráti klikk is így csinálja a jégkorongozóknál, pólósoknál, labdarúgóknál. Ha útban van valaki, majd odébb lökjük. Az meg kit érdekel, milyen hatással lesz ez az egész a ferenczvárosiak közösségére.
Fanyalog Kocsor, húzza a száját, de azért a mindennapokon, amikor a srácok felhúzzák a zöld-fehér mezt azzal a bizonyos címerrel, fenntartások nélkül magáénak érzi őket. Kérdés csak az, meddig teheti még.