Olyan a Császár (Komjádi) uszoda, mint egy védőoltás a részecskegyorsító ellen. Aki csak egyszer is ráérzett a hangulatára, az később ezerszer meggondolja, érdemes-e elkapkodni egy nyári hétköznap délelőttjét. Egy olyan délelőttöt, amikor sportolók és közönség jólesőn szárítja magát az átmozgató kilométerek után a budapesti betonon.
Bölcső a Császár, a magyar vízilabdázás bölcsője. Falaiból árad az olimpiai aranyak vizes illata. Észrevétlenül beleszárad a bőrbe, csak azért, hogy legyen valami értelme is a napozásnak.
A parton pedig egymást érik a bajnokok. Edzés előtt, edzés után, vagy éppen nyugdíjas években. Önkéntelenül is hegyezi fülét Kocsor, foszlányból hátha megtudja a titkot. Hátha elles valamit Csapó Duditól, Gyarmati Andreátol, Stollár Mikitől.
Vagy éppen Faragó Tamástól. Az igazán jó tréner munkája nem zárul le az edzés végén. Második apaként istápolja játékosait, próbálja igazítani őket az élet sűrűjében. Ha harmonikus a kapcsolat, a taktikai megbeszélést egy másik követi, afféle osztályfőnöki óra az életről, hisz a karizmatikus edzőt priviben is körülrajongják tanítványai.
A következő gondolat négy-öt évvel ezelőtt, egy nyári delelés során hangzott el, amikor két játékosa telepedett a Magyar Nemzetet olvasgató Tonó mellé. Kampány idején mindennek fontos üzenete van, de ezt érdemes hosszabb távra is elraktározni, hisz kiválóan jellemzi a magyar közéletet.
„Figyelj! Én csak ezt olvasom. Amikor a Fidesz volt kormányon, akkor mindig olyanokat vettem, hogy Népszabadság, meg Népszava. Érted? Arra én nem vagyok kíváncsi, hogyan ünneplik magukat.”
