Van úgy, hogy beugrik egy dallamtöredék, és egész napra elragadja Kocsort. Maga is csodálkozik, miért épp akkor, és miért épp az a szekvencia. Visszajön egy dallam egy szó, a hozzáfűződő hangulat a múltból, és ha szerencsés felhőbe kerül a blokker, belőle is előtör valami.
Egész szombaton Deák Bill Gyulával dúdolt ő. Közben az aggasztotta csupán, hogy ez a hirtelen előtörő emlék sehogy sem kapcsolható nagysikerű blokkja előző posztjaihoz. Aztán, mire leült a gép elé rájött, nem is üt el annyira a zene a prózától.
„Ha valaki ordibál, az még nem zene.” Mondta a kolléganő 1987-ben a Ferunion Külkereskedelmi Vállalatnál Billel kapcsolatban. Ez a koncertrészlet, ahol a P. Mobil kísér (ceremóniamester: Schuster Lóránt), igazolja az ellenkezőjét, de azért ebben az esetben nem árt mellékelni a szöveget?
Lépked az örök vándor,
Járja az éjszakát,
Néha a tó vizében
Meglátja önmagát.
Nem tűr ő sötét felhőt,
Lopja a fényeket
Ha egyszer, megszólalnál,
Azt mondd el, miért van ez?
Mondd, miért van ez?
Jön már a tenger-árvíz,
Szerelmed megfogan,
Kitépi önmagából,
Bár élne boldogan
Nem, tud az ész a szívről
Nem, mondja el, ha kell
Ha egyszer, megszólalnál,
Azt mondd el, miért van ez?
Mondd, miért van ez?
Visszajön egy szó
enyhén csillogó,
Visszajön egy szó
halkan biztató...
Járja az éjszakát,
Néha a tó vizében
Meglátja önmagát.
Nem tűr ő sötét felhőt,
Lopja a fényeket
Ha egyszer, megszólalnál,
Azt mondd el, miért van ez?
Mondd, miért van ez?
Jön már a tenger-árvíz,
Szerelmed megfogan,
Kitépi önmagából,
Bár élne boldogan
Nem, tud az ész a szívről
Nem, mondja el, ha kell
Ha egyszer, megszólalnál,
Azt mondd el, miért van ez?
Mondd, miért van ez?
Visszajön egy szó
enyhén csillogó,
Visszajön egy szó
halkan biztató...