Este elhatároztuk hogy holnap horgászni megyünk. Reggel nem túl korán ébredtünk, a nagybátyám elkészítette a hátizsákokba az elemózsiát, kulacsba vizet, felkötötte a botokat a biciklikre, a horgok, zsinórok már a zsákokban voltak.Én a ganédombon szedtem egy tucat lótetűt, a kertben pedig a nyers vizes föld ásása során számlálatlanul araszoltak elő a földi giliszták. A csalikat külön-külön duncos üvegekbe tettük.Reggeli után a drótszamarakra pattantunk, és irány a Duna. A nap szembe sütött, érezni lehetett a melegét, az éjszaka lehullt harmat nagyrészt már felszáradt, csak néha csapódott egy-egy nedvesebb nadragulya a lábunk szárához.Jó kedvünk volt. Felettünk varjak károgtak a fákon, időnként le-le csaptak a poros úton található ló és tehén szarra.A délelőttnek abban az idejében voltunk, amikor az emberek már elmentek lovas kocsival dolgozni,így alig találkoztunk valakivel.A Duna szabályozása után egy "levágott" holtág volt a horgász célpont ahova érkeztünk, ami nem is volt igazából "döglött", mert Tolna fölött ágazott ki a nagy Dunából, és Pörböly alatt visszatért és ismét gyarapította bőséges vizével az öreg Duna lassú, méltóságteljes hömpölygését, és játékos testvérként keveredett, ölelkezett utóbbi hullámaival.Ezt a sajátságos helyzetet még a 19.század folyam szabályozásának köszönhette a falu.Amúgy visszafolyónak is hívták, mivel nagy áradások idején a nagy Duna hatalmas víztömegének egy részét Pörböly-Tolna között "tárolta".60-70 méter szélessége,nagy mélysége helyenként meredek partja között óriási víztömeg talált lefelé utat.Felállítottuk az állásokat egymástól pár méterre, nagybátyám fenék horgokkal csukázott, harcsázott, én a buktatót csak40-50 cm-re állítottam, nem szerettem sokáig eredménytelenül figyelni a kapást.A víz olyan tiszta volt, hogy ha elfogyott a kulacsból, akkor a kulacsba bugyogtatott folyó vizéből ittunk.A Nap egyre magasabbra hágott, lekerült a kiskabát, csendben élveztük a természet ingyen kínált szépségeit. Mögöttünk egy harkály kopácsolt, a levegőben két fekete gólya keringett, benn az erdőben vércse vijjogott, messziről vaddisznó csörtetés hangja ért a fülünkhöz, szemünket kápráztatta a magukat magasba dobó pontyok ezüstös pikkelyén meg-meg csillanó napsugár.A nagy Duna-Visszafolyó közti szigeten őzek legelésztek zavartalanul, biztonságban.A mellettem levő tölgyfán egy szarvasbogár mászott, talán a párját kereste.Ekkor meglepően közelről valaki mellettünk megszólalt: Pistikám fogtatok már valamit?. A nagybátyám válaszolt, majd újra helyre állt az erdő szokásos nyugalma, beszédes csendje.Elvarázsolva néztem körül, majd fel az égre, ahol kisebb felhők kezdtek gyülekezni.Az előbbi hang megint megszólalt, eső lesz mondta, és én tudtam hogy legalább ötszáz méterre van tőlünk.Később a szilfákon és tölgyfákon néhány levél megmozdult halk zizzenéssel, szellő hozta a távoli hírt arcomra, hogy valami történni fog, aztán a zizzenések folyamatos zizegéssé alakultak a levegő vibrálása folytán a levelek érintkezése miatt, aztán állandósultak, majd a fák ágai lassan, nehézkesen hajladozni kezdtek, mint az öreg emberek ha valamit a földre ejtenek, aztán a vékonyabb törzsű fák is mozgatták magukat a megerősödött szélben, a harkály elhallgatott és elrepült, a fekete gólyákat az áramlat magasba röpítette, és a szarvasbogár rendületlenül kereste a párját. Egyre több hal dobta fel magát a vízben a feltámadt hullámok miatt friss, oyygenben dúsabb levegőt beszívni. Az ég körös-körül fekete felhőkből barátságtalanul nézett le ránk,a Nap eltűnt, majd hirtelen esti sötétség lepte el az erdőt, a víz is haragossá vált, nagy cseppekben esni kezdett, egyre sűrűbben, majd egyszerre csak leszakadt az ég.Az eső függönyszerűen telepedett kettőnk közé, alig láttuk egymást, és hatalmas mennydörgések közepette csapkodott körülöttünk erdőbe, vízbe az istennyila.Az egyik a mögöttem levő tölgyfa törzsében hosszanti irányban itatóvályúnyi mélyedést csinált, annak mentén ömlött ránk az eső.Amikor csendesebbé vált, összeszedtük a zsákokat, a halakat szákba tettük, és a bicikliket magunk mellett tolva rohanva indultunk a horgász tanya felé.Az ablakon benézve láttam hogy B. Jóska, a tanácselnök térdre ereszkedve imádkozik.Gondolom a vihar és a villámok csapkodása miatt tagadta meg a materializmust.A nagybátyám csak annyit mondott neki, mi van Jóska a nyilas iskolában megtanítottak imádkozni? és kiköpött a földre.Azt mondta hogy még a plébános úrtól tanulta meg a miatyánkot meg a hiszekegyet, de drága Pistikám, nehogy elmondd a párttitkárnak, mert akkor ez rögtön följelent, és vége a tanácselnökösködésnek.Elázva indultunk gyalogosan, hátunkon cipelve a bicikliket is.
B. Józsi aggodalma jogos volt, mert a nyilas múltját a Vörös Csillag traktorgyárból a faluba vezényelt párttitkár jól ismerte, de ez így volt minden faluban, kis községben, tanyákon is.Ezek a marha nyilasok a több mint 350 ezer nyilas párttag tagsági könyvét az Andrássy ut 60-ban páncélszekrényekben őrizték, névvel, születési adatokkal, lakhellyel, foglalkozással, anyja nevével. A kommunistáknak óriási lehetőség hullott az ölükbe, amit ki is használtak.Felkeresték az érintetteket, és feltették a kérdést, akarsz-e TSZ-elnök, tanácselnök, tanácstitkár stb. lenni - párttitkárság bizalmi pozitió volt, azok Pestről érkeztek -vagy felakasztunk. Természetesen akartak. Így ment ez akkoriban.
Egy héttel később két barátommal sétáltunk a nagykocsma előtt, ahonnan hegedűszó és articulátlan zeneinek nem nevezhető hangok szűrődtek ki. Bementünk körülnézni.A nyitott terasz közepén egy asztalnál ült zavaros szemekkel tökrészegen, énekelve Tanácselnök Józsi, a cigány mellette állt és a fülébe húzta az Internacionalét......erre mulatott.Odamentem hozzá és hátulról nagyot ütöttem a bal vállára "mi van Józsi, visszataláltál a szocialista akolba?"Megfordult, rémülten nézett rám, szemében félelem vibrált, szája mozgott, de hang nem jött ki belőle, fölállt és kiment az ajtón.
A cigány hálásan nézett rám, odajött, és nagyon halkan -mert nem volt szabad -a fülembe kezdte húzni a Székely Himnuszt.

Akkoriban meg volt ciganyzene a kocsmakban....

@Catius: Kedves Catius! Ennél van sokkal jobban sikerült írásod is - amelyet majd szintén kommentálok. A vízparti milieut eléggé darabosan festetted meg, és ez lerontja az egész elbeszélést. Érezni, hogy nem az idill - főleg nem a természeti - a Te tereped, amit le sem tagadhatnál, hiszen az utolsó harmadban B. Jóska alakjának felidézésével csak-csak rátérsz elsődleges tematikádra, amelyet nem nevezek meg, mert az itteni résztvevők feltehetőleg elég jól ismernek téged, ezért tudják mire gondolok. Pedig, az írásod mögötti koncepció jobb eredményt is lehetővé tett volna, ha nem erőlködsz annyira az ugráló pontyokkal meg a többivel. Én sem vagyok egy nagy horgász, bár járogatok pecázni, de ezüst pikkelyű pontyot még nem láttam. A ponty lehet zöldes, zöldes-sárgás, barnás, sötétszürke, sőt aranyszínű vagy vörös is (koi ponty), de semmiképp nem ezüstös. De ez még hagyján, a többség úgy is csak paprikás lében vagy panírban lát ilyen halat - már ha egyáltalán telik rá. Lényeg, hogy a leíró rész úgy ahogy van, őzestül, szarvasbogarastul suta, vagyis hiteltelen. Kár, mert ez rányomja bélyegét az ezután következő anekdotikus szakaszra, amely jobb felvezetést érdemelt volna.

@Lorinc: Pedig a cigány zene igenis mindenütt jelen van, mondhatni reneszánszát éli: L. L. Junior, Bódi Guszti és Márgó, Nótár Mary, Fásyék, no meg az utolérhetetlen Győzike.