Legónak a gengből olyan csomagja van a telefontársaságnál, hogy az első 10 000 SMS ingyenes minden hónapban, ezért jobbára rövidüzenetek útján érintkezik a külvilággal. Számos konfliktusa volt már emiatt Kocsorral.

Azt tessék elképzelni, hogy megérkezik a meccsre (koncertre) negyedórával a kezdés után, és elereszt egyet az éterbe, hogy „Hol vagy, Koc?”

A Blokkernek ilyenkor két lehetősége van. Vagy belemegy egy három-, négyfordulós üzenetváltásba, vagy felhívja, és elmondja szóban. A költségeket persze mindkét esetben ő állja. Nehéz a barátokkal, de az idei tanévnyitó azt igazolja, van ennél sokkal rosszabb is.

7.38-kor érkezik az SMS szeptember 1-én a céges óra közepén. Csingilingiling bim-bam, és a nadrágjába’ ráz. Egy pillanatra megköti a csengőfrász a Nyelvtanárt.

„Ki lehet, ez az állat? Ebben a napszakban csak a bank, meg a rendőrség meri zaklatni őt, de most egyiktől se vár semmit. 30-as szám kér visszahívást. Már csak ez hiányzott!”

Olyan forrón azért nem eszik. Ráér az óra után is. Addig is fut néhány kört, hogy érdemes-e egyáltalán odacsörögni, vagy jobb, ha hagyja az egészet a francba.

Formálisak csupán ezek a körök, hisz ha egyszer már benn van a bogár a fülben, akkor nincs menekvés. És különben is… Ki tudja, milyen vészhelyzetről van szó?

„Jó napot kívánok! Kocsor vagyok. Kerestek erről a számról az imént.” Szól bele immár a napfényes mellékutca szabad levegőjén a jól végzett munka örömével.

„Jónapot kívánok! Aztat szeretném megkérdezni, hogy most akkor miko’ kezdődik az iskola, mert oda fog járni a kislány (Kovács Lolita), és állunk vele a bejárat előtt, de be van zárva.”

Egy darab hasi légzés után könnyedén tisztázza Kocsor a tévest kapcsolást, de utóbb még sokáig foglalkoztatja a történet. Számos nehéz döntést kellett már meghoznia élete különböző fordulópontjain, de egyet se bánt meg közülük.

Ezen a kora szeptemberi reggelen is csak áldani tudja ónmagát, hogy nem a közoktatásban helyezkedett el. Szegény osztályfőnök – gondolja – talán már sejti, hogy ez megy majd négy éven keresztül.