Legkisebb porcikája nem kívánja Kocsornak ezt az írást. Ezerszer inkább vetné ő tájcsis csajokról a betűt, de úgy érzi, annyit írt már korábban a Ferencvárosról, hogy ezt a posztot nem kerülheti meg.
Meghalt egy ember, és a halál nem tréfadolog. A Blokker is tapasztalta már saját bőrén, milyen az, amikor egyszer csak eltűnik valaki mellőlünk, aki korábban minden pillanatunkban ott volt, és pontosan átérzi a gyászolók fájdalmát. A gyász azonban nem ok arra, hogy visszájára fordítsunk dolgokat, meghamisítsuk a valóságot.
Halottról jót vagy semmit, ezt mondják felénk. Jellemző ez a mondás erre az alakoskodó, problémáit állandóan szőnyeg alá seprő országra. A Ferencvárosi Torna Club Karsai Ferencre emlékezett. Arra az emberre, akinél többet az elmúlt húsz-huszonöt évben senki nem ártott az egyesületnek.
Nehéz lenne Karsait leírni azok számára, akik nem ismerték személyesen ezt az intézményt. Ő volt a prototípusa annak a szurkolónak, aki egyik héten a kerítést szaggatta a kamerák kereszttüzében, másik héten pedig biztonsági emberként ügyelt a stadion rendjére. Megvolt benne minden, ami elrettent a meccsre járástól.
Persze, egy ember miatt még senki sem marad távol kedvenc csapata mérkőzéseitől, de neki és baráti körének sikerül médiaszerepléseivel iskolát teremtenie. Lepukkant rockzenész, éppen pikszisben lévő filmrendező és tengernyi sajtómunkatárs építgette a „sztárt”, hogy aztán maga is happolhasson kisebb-nagyobb darabkákat a „sikerből” Mindenki megtalálta a számítását, csak a Ferencváros nem.
A nyers erőszak, az ordítozás, a kötekedés szép lassan imázsteremtő tényező lett az Üllői úton. Szűk tíz év alatt a Fradi-tábor szinte teljesen kicserélődött. Miközben tízezrek maradtak el a stadionból, mára felnőtt egy olyan generáció, amely nem a pályán ismerte meg a legnépszerűbb klubot, hanem a tévéből. Számukra ezek az emberek jelentik a Fradi-legendát.
Péntek este a szezonnyitó előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek a Club halottjára. Az elhunyt öccse Karsai Sándor pedig mezt és bérletet vett át a frissen érkezett Berkes menedzsertől. Karsai Sándorról azt kell tudni, hogy köztörvényes bűnöző. Sértődés ne essék, ezt nem tudom másképp mondani.
Magyarországon a rendőrség vezetését tábornoktól a főiskolai hallgatóig hideglelés kerülgeti a futballhuligánizmus szó hallatán, ezért a rendszerváltást követő években szép lassan le is passzolták a megtisztelő társadalmi feladatot az alvilágnak.
A futballmeccsekhez köthető rongálások, erőszakos cselekedetek kedves témái a független sajtónak, az esetek döntő többségében azonban ezeket az ügyeket nem követi rendőri eljárás. Az pedig szinte teljesen kizárható, hogy valakit bíróság ítéljen el ilyesmiért.
Az úgynevezett Kishypósnak ez a bravúr sikerült. Neki papírja van arról, hogy huligán. Néhány éve első rendű vádlottként ítélte el őt a Magyar Köztársaság Bírósága egy vasúti kocsi felgyújtása miatt. Ez persze nem gátolta őt abban, hogy néhány hónappal szabadulása után már biztonsági őrként motozza az embereket a stadion bejáratánál.
Ez az ember vett át pénteken mezt és ajándékbérletet a Clubtól! Közvetve Kevin McCabe tulajdonostól és Rieb György egyesületi elnöktől. Olyan gesztus volt ez, amellyel a vezetőség szembeköpte a szurkolókat, és a huliganizmus mellett tette le a voksot! Kocsor a maga részéről ezzel befejezettnek tekinti kapcsolatát a ferencvárosi labdarúgással.
Nem szól ez a mondat ma már semekkorát, hisz bő fél éve nem jár meccsre (és azért a jégkorong, meg a kézilabda egyelőre még ott marad utolsó menedéknek). Azoknak pedig, akiket sérthetne ez a gesztus, már rég csak emlék a Fradi.
Az évek során elég sok mindent megtett, hogy más irányba menjenek a dolgok. Sokáig hallatta hangját internetes fórumokon. Ha kellet bíróságra ment, ha kellett titkos ankéton ordítozott idegesen. Ha kellett, szemébe röhögött a huligánnak, ha kellett elfutott előle.
Az ő szava kevés volt, az egykori közösség, amely alapvetően meghatározta személyiségfejlődését mára egyszerűen eltűnt. A nyolcvanas években három-négy osztálytárson kívül nem ismert senkit az Üllői úton, mégis úgy érezte, hazamegy a stadionba. Ma ötven-száz barátja is van ott, mégis rosszul érzi magát.
Ebben a Ferencvárosban neki nincs helye.
Tessék fiúk, tiétek a pálya!