Óriási a forgalom. Teher és személyautók, kerékpárok, motorkerékpárok jobbról és balról, szemből és hátulról, gyalogosok.Kocsor fent egy fülkéből irányítja a forgalmat. Előtte tükör, így látja a hátulról jövőket is. Mindenki egy felé igyekszik, a Kocsor birodalomba. Kocsor irányítja a forgalmat, gombokat nyomkod, pirosat villant, stoppot szerkeszt, haragos zöldet producál, megindul az áradat befelé az udvarra ahol az irodában Kocsor az iroda vezető, és hátul egy szobában űl egy nagy forgó bőrszékben, mert Ő a birodalom vezetője is.Közben a forgalom csak egyre növekszik, kattognak a gombok, felsírnak a karok a csúszó
ellenások hírtelen váltásaitól, és ajtók nyílnak, ajtók záródnak. Jönnek a hatalmas dömperek bennük informatió özön, az oldalára írva:janoKirály, a másikra egy kamionra, szintén tele rakva informatióval, az van irva isssti. A két hatalmas dög szinte felszántja az útat, mint az orosz tankok 1956-ban, gondolja Kocsor, és ráncolja a homlokát hogy beengedje-e őket, de Kocsor jószívű, nyílik az ajtó, és mennek beljebb az udvarba Kocsorhoz a birodalom vezetőjéhez. Kocsor azt mondja nem az ő dolga, azért vannak a környezetvédők - azok is a Birodalom alkalmazásában - hogy intézkedjenek. De ennek kapcsán eszébe jut az a kis szobor Gül Baba tűrbéje mellett, amire az van írva:Mansfeld Péter, élt 18 évet. Kocsor nagyon szomorú lesz, mert érzőszívű, úgyis mint forgalomirányító, és Birodalom vezető is. Nekem meg az jut eszembe, hogy a Birodalom mellett a Körút-Üllői út kereszteződésében is volt egy ilyen forgalom írányító magas fülke, egy rendőrnő irányította a forgalmat szintén karok mozgatásával-csúsztatásával, és mi arra sétáltunk, és a nagybátyám, aki már évtizedek óta Pesten lakott, elkezdett kérdezősködni, hogy hol van nyitva egy bolt, de a rendőrnő ott fent nem hallotta, ezért leállította a forgalmat, és létrán lejött a magas lesből, és mindent szépen elmagyarázott.Mindenki türelmesen várt, persze az ötvenes évek közepén nem volt olyan nagy a forgalom.Én akkor nagyon szégyeltem magam. Kocsor derekasan végzi a munkáját, újabb autók érkeznek, Dínó ponyvája alatt feszűl a láthatatlan gyűjtemény, a másikon tulok ex betonputtó cserkészi be dagadt gondolatait, mig egy peugeot furgonon Gerely és Tamás hozza alkotásait a birodalmi elbírálóhoz. Jön az örök vidám Lőrincz, zsebéből rendjele egy üveg bor kandikál ki, mosolyog, paroláz, de Kocsor nem fogadja el a feléje nyújtott gesztust, szolgálatban van, nem iszunk, és közben eszébe jut a fénykép Lőrincről, amint egy padon a buszmegállóban Dunaszekcsőn félig ülve, félig fekve kómában várja, hogy megérkezzen a busz, mellyel Mohácsra, Onnan pedig Pécsre kerűljön a Pécs- Fradi mérkőzésre, miután az előző buszt lekéste. Kocsor máig sem tudja - node Lórinc se, - hogyan kerűlt Dunaszekcsőre , a németek Szekcsének hívott falujába, merthogy Budapest és Pécs között nem ez a legrövidebb út. Kocsor most is ezen gondolkodik.Közben.begördűl egy kis elegáns kis VW Poló is, a benne űlő Catius gondterhelt tekintettel figyel a kapura, fejével biccentve Kocsor felé.Kocsor elégedetten nyugtázza, hogy megérkezett az izgága szárazfazon is, ahogy Ő nevezi Catiust.Kocsor leszáll a magaslesről, hátramegy a Birodalomba és beleűl a forgó bőrfotelbe, és várja a küldötteket a megszámlálhatatlan mennyiségű adathalmazzal.Kocsor boldog. Catius kiszáll az autóból, megindul a többiek után, és gyorsan forog az agya. Voltaképpen kicsoda ez a Kocsor?.... még életemben sosem láttam. Nem is ismerem.

Sajnos Kocsor lassan 4 eve nem fogadja el a feleje nyujtott gesztust :-( Node egyelore tuleltuk ezt is!

Sajnos,SPORIkam,nem busszal mentel be Pecsre a meccsre.A padon sem Dunaszekcson ultel.
Vagy ez egy "masik" eset volt?

Kedves Olvasó!

Ön kitűnően érzi Kocsor viszonyát a blokk műfajához, meg ehhez az egész tömegkommunikációhoz. Tudja, sokat olvasott a Blokker magyar sajtót a rendszerváltó években. Onnan maradhatott vissza nála ez a villanyrendőr-áttitűd.

A témához kapcsolódva, legyen szabad ajánlanom ezt a régebbi írást (hátha eddig elkerülte figyelmét):

kocsor.blog.hu/2009/08/11/jartato

JanoKiraly, bizony ez az az eset, csak Catius irasa pontatlan ezen a teren. Dehat annyi baj legyen :-)

Hát hogy honnan került az a benyomat amit hivatalosan horpadásos törésnek nevezünk a paszita Bogár fejére, annak története van.
Kint vagyunk a tanyánál ahol a szőlő már kezd érni Öregapámmal. Meleg van, augusztusi szőlő érlelő meleg. A tanya ajtajában állunk, hátunkat kellemesen hűti a présházból kiáramló pincehidegből hüvössé mérséklődött légáramlat, ellensúlyként a kivűlröl a mellünkre telepedett fűllesztően bénító meleggel.Nézelődünk. A tanya mellett istálló van accurátusan megépítve két ló részére, csak éppen a lovak hiányoznak.Öregapámnak még mindig felfénylik a szeme ha eszébe jut, aztán csak megadóan legyint egyet.Régen lovaskocsival mentek ki a szőlőbe dolgozni - a falu 7 km-re van- még én is sokat utaztam kisgyerek koromban a lovas kocsin. Amikor odaértünk a lovakat kifogtuk a hámból és az istállóba a jászolhoz kötöttük őket, kaptak enni szénát, had pihenjenek.Most hogy már nincsenek öregapám gyalog jár ki, mert nem tanult meg biciklizni, gyerekkorában amikor tanulékony az ember, akkor még faluhelyen ismeretlen volt a "drótszamár", és bizony városban is csak abban az időben kezdett elterjedni.Én kerékpáron érkeztem majdnem egyidőben öregapámmal, csak Ő jóval előbb indult.Öregapámon a hosszú fehér gatya, a parasztemberek nyári viselete, felső teste meztelen, csak a "melles kötény"van rajta, mert annak a zsebében vannak azok a kellékek amelyeket a szőlőben használ egy gondos, szorgalmas gazda. Így a zsebben mindig megtalálható a metsző olló, az oltásra-szemzésre-párosításra használt speciális oltó kés, melyik a végén a hegyénél elkeskenyedve görbített, raffia a szőlő kötözéséhez, ragasztó szalag, nomeg az elmaradhatatlan pipa, a dohányzacskóval és a gyufával.Öregapámnak több pipája is volt, egyik fél méternél is hosszabb , azt nagyon szerettem, mert én gyújthattam meg, tudni illik az ő keze nem ért el olyan távolságra. Vasárnaponként szivarozott.Nos ahogy állunk a tanya ajtajában , beszélgetünk. Előttünk és mögöttünk is három-három pászta szőlő van,barázdákra tagoltan. a fölső pászta erősen meredek. Közvetlenől elöttünk pár méterre a tanyától van egy csaknem derékszögben meghajlott körtefa, rajta minden évben csak 2-3 körte van, de az nagyon édes. Korhadó ágait öregapám állandóan levágja, már szinte csak a törzse meg két-három élő ága maradt meg, de öregapám nem vágja ki. Apádnál meg a nagybátyáidnál is idősebb ez a fa, nosztalgiázik. Kérdezem milyen a körte, mert már egyik fele szép piros, azt mondja, menj kóstold meg, biztos édes már.Szépen körbe beszélgetjük a dolgokat amik a szőlőben actuálisak, látom hogy baloldalon az istálló mellett ott van a rámpa, , amelyiken a hordókat szokták mosni, és rajta egy százhúsz literes hordó. Mondom, már elkezdi mosni a hordókat?, azt mondja már lassan itt az ideje, ki tudja mikor lesz esős idő, és olyankor nem jó kint dolgozni.Aztán megint megkérdezem,amire eddig még választ soha nem kaptam,mondja csak Papa,! miért verte fejbe ólmos bottal az öreg paszita Bogárt?Paszita Bogár öregapámmal egyidős nagydarab férfi volt, de már öreg ember ő is. Jómódú dolgos parasztember mint öregapám, református, templomba járó, mint öregapám, mindketten a falu tiszteletben álló vénei, hosszú évek óta mindketten presbiterek, de az eset óta nem beszélnek. Pedig ez már hatvan éve történt, akkor mindketten fiatalok, tizennyolc-húszévesek lehettek.Én apámtól hallottam az esetről, de Ő sem tudta az okát, öreganyám meg soha nem beszélt róla, lehet hogy Ő sem tudta. A tény azonban tény marad, akár tudunk róla, akár nem , a corpus delicti már régen nincs meg, de a paszita Bogár fején ott éktelenkedik az ólmos bot fejének jércetojásnyi benyomata mintegy annak jeleként hogy ez bizony megtörtént.
Öregapám , ha kényes kérdésről volt szó, vagy amire nem akart válaszolni, vagy amit nem tartott helyénvalónak, levette a kalapját, megvakarta a fejét..... hát most is ezt tette.Aztán csak ennyit mondott: tudja a fene, már olyan régen volt, hogy nem is emlékszem rá.Ez ravasz és okos válasz volt, mert nem beszélt másról, nem tagadta - a megtörténteket nem is lehet -csak megint elodázta a dolgot, a feledékenységére utalt, amivel semmit sem szépített, magára vállalta, hiszen a feledékenységem is én vagyok, egyúttal azonban ügyes diplomataként ki is bújt finoman, de sportszerűen a kérdés alól.Aztán egy darabig mindketten hallgattunk, aztán egyszer csak azt mondja hogy menj fel a felső pásztába a középső barázdában már érik a decsi szagos, valamelyik nap, talán tegnap arra jártam, már igencsak kezdenek sárgulni a szőlőszemek. Aztán ha megérett vágd le - és odaadta az oltókését -és itt lent elszemezgeted.Szóval ez az én drága PAPÁM, az öregapám már megint megkerülte a kérdést, immáron utoljára és véglegesen, mert többször már nem volt alkalmam kérdezni, és Ő sem válaszolhatott.Én azt hiszem hogy azért nem válaszolt, mert az ember ilyet nem felejt el, mert öreg korára már maga is szégyellte hogy milyen jelentéktelen dolgon különbözhettek össze.Az udvar még látta, ahogy én is a ravatalon, de már nem voltak kérdések, és a válasz is érdektelenné vállt.
Valamelyik nap Mascagnit hallgattam a Parasztbecsületet, abban Turiddu búcsúját a Mammától a késpárbaj előtt Mario Lanza csodálatos megjelenítésében. Akkor jutott eszembe a paszita Bogár esete öregapámmal.Itt azért nem durvultak el annyira a dolgok mint Sziciliában, de ha egy parasztembert megsértettek, vagy úgy érezte hogy ez becsületbeli ügy, akkor előkerült fő büntetésként az ólmos bot, mellék büntetésként meg a sírig tartó harag. Végülis ennek is lehettek volna végzetes következményei is. Hála isten nem lettek.Így teljes egész a történet,van amit itt hagyunk, van amit magunkkal viszünk, van amit elrendezünk, van amit rendezetlenül hagyunk, vagy idő és lehetőség híjján, vagy készakarva , hittel, vagy hitetlenül, méltósággal,vagy anélkül mert mindent rendezni úgysem tudunk.