Miután elfogyasztotta az ebédet, illedelmesen elköszönt, fogta a botját,- a kutya melléje szegődött -, és elindult mindennapi sétájára. Általában jól ismert útvonalon haladt, és amikor kicsit fáradtnak érezte magát, egy padra ült le megpihenni. Most is ezt tette, leült, maga mellé tette fehér botját, a kutya a lábához feküdt, és várt. Palcsika vak volt.A faluban szinte mindenki ismerte, szerették kedvességéért, udvarias válaszaiért, a fiatalok meg azért mert lehetett vele szeretettel gúnyolódni, soha nem sértődött meg, akkor sem amikor naivitása miatt sokszor kinevették.A legtöbb embert a hangjáról ismerte, és aszerint köszönt nekik. Az öregebbeknek jónapotot, a fiataloknak sziát.Volt aki leült melléje és kicsit elbeszélgetett vele, majd dolgára sietett magára hagyva Palcsikát.Egyszer egy fiatal lány telepedett mellé, akinek a friss nőies illata árulta el korát. Palcsika fejlett szagérzékkel, hallással rendelkezett mint a vakok, akik általában érzékszervi hiányosságaikat igyekeznek más érzékszerveikkel részben pótolni.A lány megkérdezte Te vak vagy? Palcsika azt mondta igen. A bugyuta kérdésen már nem csodálkozott, és az utána következő együgyű kérdésen sem, hogy Te nem látsz? mert mindenki mindig ugyanezt a két kérdést tette fel Palcsikának, jóllehet a fehér bot mint nemzetközi jelkép világosan mutatta hogy a gazdája vak, és a vakok pedig nem látnak!Beszélgettek. A lány eleinte csak kérdezett, majd beszélt, eleinte csak lassan, hosszabb szünetekkel, majd egyre jobban megeredt a nyelve, mint ahogy ez a fiatal lányoknál szokás.Elmondta hogy szívbetegségben szenved -úgy hívják hogy arrhytmia absoluta, mondta tudálékosan -ezért állandóan gyógyszereket kell szednie, és hogy a szíve rendetlenül ver, már így született, és megfogta Palcsika kezét aki érezte a lány csuklóján a rendetlen pulsus működését. A lány kezének érintése jól esett neki, de nem tudta elképzelni hogy ilyen betegségek is vannak, sőt egyáltalán azt sem hogy vannak betegségek, mivel ő a saját vakságát nem tartotta betegségnek, hanem állapotnak amit nagyon jól el lehet viselni, vagyis Palcsika magát egy teljesen tökéletes és egészséges embernek tartotta, amint azt a Vakok Intézetében beléje sulykolták.A lány elment, ő pedig lassan hazafelé indult a szokásos úton, ahol már várta a vacsora.Aztán elvonult a szobájába, rádió műsorokat, sportot, híreket, zenét hallgatott, de egyszer gondolt a lányra is.Aztán a lány majdnem minden nap jött, leült, megfogta a Palcsika kezét, megsímogatta, ilyenkor furcsa bizsergést érzett, és megfogta a lány csuklóját, és érezte a szabálytalan szívverést, és szerette volna ha neki is így verne a szíve, ha neki is ugyanilyen betegsége lenne.Aztán ritkulni kezdett a lány megjelenése a padnál, majd egyre rendszertelenebbé vált, pedig Palcsika minden nap várta.Egyszer végleg elmaradt a találkozás, a lány nem jött, hetek múltak el, valaki azt mondta a faluban hogy egy nem idevalósi fekete hajú férfival szokták látni, de ez nem jutott el Palcsika fülébe.Palcsika pedig egyre türelmetlenebb lett. Otthon kifogásolta az ételt amit anyja az ő megkérdezésével készített minden nap, nyűgös volt, visszabeszélt a szüleinek, sértődékennyé vált, kifogásokat tett szóvá, nem aludt jól, néha nem válaszolt a kérdésekre, étvágytalanná lett, nem lelte örömét a sétálásokban. A szülei tanácstalanokká lettek, a kutya is nyüszített amikor eljött a sétálás ideje, de Palcsika ezzel sem törődött, de azért mindig várta a lányt, és gondolat világát ez a várakozás töltötte ki.Sok idő telt el, semmi nem történt, csak az ami a Palcsika lelkében játszódott le, de azt csak ő érzékelte mások nem.A szülei úgy látták mintha megnyugodott volna......aztán az egyik este a körzeti orvos kíséretében megjelent a körzeti rendőr, és közölték a lesújtó hírt, Palcsika egy kibetonozott oldalfalú árokba zuhant, egy arra bicikliző férfi a kutya erőteljes ugatása nyomán talált rá a helyre, de hiába hívta a mentőket, Palcsikán már segíteni nem lehetett.A szülők kétségbe estek, Palcsika soha nem járt azon a helyen. A Vakok Intézete részvétét nyilvánította a családnak, de mint mondták furcsának tartották az esetet, mert Palcsika jólképzett ésjól tájékozódó vak volt, amit a szülők is megerősítettek.
A temetésen szinte mindenki ott volt, mert mindenki szerette Palcsikát. A lány is ott volt. A hátsó sorba állt, az elöl állók beengedték.Egyszer a lány meghallotta hogy a nevét említik a körülötte állók, felfigyelt, majd hallotta amikor valaki azt monda, az a kis rifke.Szíve úgy elkezdett dobolni, mintha valami katonai indulót akarna játszani a gyász tiszteletére. Rettenetesen megijedt, eszébe jutott hogy sietségében sem a pulsusszám csökkentőt, sem a vér alvadás gátlót nem vette be.A kutya is nyüszített, mert amikor észre vette odafurakodott a lába mellé, és egyfolytában nyüszített, úgy hogy még a plébános úr is odafigyelt.Mikor vége lett a temetésnek azonnal haza indult.Bement a szobájába, nagyon gyengének érezte magát, le akart ülni egy székre, de lecsúszott róla, ismét eszébe jutottak a gyógyszerek, felállt hogy a kredenchez menjen ahol a gyógyszereit tartotta, de megszédült, kapaszkodó keze elengedte a szék karfáját és ő lecsúszott a szék mellett a padlóra, és hanyatt feküdve maradt.Másnap így találtak rá. Nyitott szeme a mennyezeten túl a messzeségbe, a végtelenbe vitte a tekintetét, átlépve az örökkévalóság küszöbét. Az egyik szomszédasszony azt mondta olyan szép volt amilyennek csak a Palcsika láthatta.Az orvos azt mondta pulmonális embólia.
Aztán jöttek a vélemény nyilvánítások - a lányról közvetlenül senki sem beszélt csak Palcsikáról.A fiatalok akiktől még messze távolinak tűnt a halál képzete nem foglalkoztak az elmúlással, számukra egy megnevettető vicceket kiváltó baráttal lett kevesebb, de erről is gyorsan elfelejtkeztek, lévén hogy a gyakorlatiasan gondolkodó agy mindig az életet támogatja a halállal szemben, no persze ezt a fiatalok nem tudták, csak ösztönösen éreztek rá.Így véleményt sem nyilvánítottak. Annál inkább volt véleménye az idős nőknek, akik az erkölcsiség szempontjából közelítettek a kérdéshez, és minél öregebbek voltak annál inkább képviseltek merevebb álláspontot, elfeledve fiatalkori botlásaikat, és könyörtelenségük a lány irányában annál jobban megnyilvánult minél többször követte az első botlásukat a többi számtalan botlás.Ezekkel nem akartak szembe nézni, és oly mértékben nem gondoltak rá, hogy a végén már maguk is elhitték hogy ezek a félrelépések meg sem történtek, csak a képzelet játékai csupán. Erre rásegített a tudat alapvető functiója, mely a túlélés érdekében a felejtést iktatja be jótékony segítőként.A legádázabbak közül is kitűnt imádkozó Bözsi néni, aki minden reggel a hajnali, esténként pedig az esti litánián is részt vett, ő volt a plébános úr kedvence, aki a rossz nyelvek szerint a plébános úrnak is megvolt.A faluban imádkozó Bözsi néniről a háta mögött nevetve szokták mondani hogy csak egyszer lépett félre, egyszer csalta meg a törvényes urával.... azt a több tucat embert.Ebből is látszik hogy a népi humor kifogyhatatlan, és hagyományai változatlanul tovább élnek.Véleményt Palcsika nem nyilvánított, hiszen egész életében csak tőmondatos beszélgetést folytatott a környezetével, mely jobbára az étkezéssel, a sétáival, a közérzetével voltak kapcsolatosak, többnyire Őt kérdezték, Ő pedig válaszolt ezekre, ezek pedig nem számítanak vélemény nyilvánításnak.Nem mintha nem lettek volna véleményei, de ezek nem jutottak kifejezésre mert nem volt rá szükség.Az Úristennek sem volt véleménye, ezt ráhagyta helyi megbízottjára a plébános úrra, aki titokzatosan csak ennyit mondott.: az Úr kegyelme végtelen, útjai kiszámíthatatlanok. Az Úristen csak a fejét csóválta, tudhatott valamit a plébános úrral kapcsolatban, de változatlanul nem szólalt meg. Az öregasszonyok váltig mondogatták hogy milyen szép beszédet mondott a plébános úr a Palcsika temetésén, holott mindig ugyanazt mondta, de az öregasszonyok szerették a papjukat, és különben is csak az ő véleményük számított. Ennél élesebben nyilatkozott a faluból elszármazott ügyvéd úr, aki azt mondta a plébános úrról hogy nagy az isten barma, de legalább akkora a szamarat követő juhoké is, utalva ezzel a pásztor-nyája kapcsolatra. Ezt a kocsmában mondta, mire az egyik férfi azt mondta, akit sikeresen védett meg az ügyvéd egy perben,hogy éljen az ügyvéd úr, és összekoccintották a poharaikat. Aztán elfogyott a téma Palicska halálával kapcsolatban, az emberek arattak őrölték a gabonát, megsütötték az újkenyeret, amit a plébános úr minden évben a hívek kérésére megáldott, törték a kukoricát, gyakran jártak ki a földekre, hiszen az ember a mát a jövőnek teszi , a beidegzett ősrégi módon hizlalták a sonkát,a kolbászt, a zsírt meg a szalonnát a még élő hízásra fogott disznókon, miközben a falura nehéz ködként ereszkedett rá, és beterítette elkerülhetetlenül a felejtés helyébe lépő - ahogy az egyik szesztestvér találóan mondta borozgatás közben - dögunalom.