Közel fél nyolc volt már, és gyülekeztek az edzés résztvevői a taj csi aréna (és művelődési ház) folyosóján. Odabenn még üvöltött a tánczene, pattogott az aerobic, de ők már vadul csendesítették tudatukat. Hétköznap esti csillogás jelent meg szemeikben, ahogy megpillantottak egy-egy újonnan érkezőt. Az utóbbi időben már csak ilyen volt a hangulat az egyesületnél.
Kocsor a lépcsőn érte utol sporttársnőjét, akit különösen kedvelt, mert egyszerre jelenítette meg a lány, a nő és az asszony ideáltípusának számos kellemes karaktervonását. „Szia Jani!” Köszöntötte a lány. „Ahonnan mi jövünk, ott ilyen hideg van!” Mondta, és azzal a lendülettel oda is tolta finom keze fejét a Blokker pofázmányára.
Kellemes volt a hideglelés, kisebb sokkal ért fel. Nem is tudott néhány pillanatig reagálni. Ezt követően azonban magát is meglepte talpraesett válaszával. Hiába a jang stílus, nem volt az ő mozdulata messze olyan kecses, mint a nőé, de azért – amúgy férfiasan – két tenyere közé fogta arcát. „Ahonnan én jöttem, ott meg ilyen.”
Nem tudni belül mit élt át az asszony, kiverte-e a víz? Az áffér érzéki részét minden esetre tömören summázta. „Hisz neked nem is hideg a kezed”
"Hát, mert ilyen tapintatos vagyok.” Vágta rá egyből a kifogást Kocsor. Elmosolyodtak volna mindketten, ha nem tették volna már régóta. Így azonban inkább elindultak az ölözők felé. A Blokker meg közben azt gondolta: "Francba azzal a sok németórával! Mennyivel jobb lenne közkedvelt internetes naplómat bővítgetni. Ha már ilyen jók jutnak eszembe..."
