Aki úr, az legyen a pokolban is úr! Így hirdették régiek az eleganciát. A különbség talán csak annyi, hogy ma már nem úriemberekről szólnak a mesék. Sztárok flangálnak nekünk jobbra-balra, eléjük hever az átlag.
Az ámplitúdóra mindig vigyázni kell, amikor iszik az ember. Ha nem koncentrálunk - hiába a legjobb szándék -, a globális szeretet jegyében, ötméteres sugarú körön belül szemrebbenés nélkül leütközzük bármelyik öregasszonyt, mint Svasznek a Handzust.
Óvatosan, kvázi hímes tojásokon indul útjára a szürkébe burkolt hajléktalan, hogy élvezze a Déli állomás szocialista realizmusát. Meg-, meginog, erőlködik, de azért elég jól tartja az eltervezett útvonalat.
Persze, reggel épphogy csordogál csak a pályaudvar, és ez segíti az orientációt. Merevebb ilyenkor a tekintet, nem szóródik ezerfelé a fókusz. Ennek is köszönhető, hogy a döntések meghozatalára is marad idő elég.
Bőven belefér hát az a másfél perces fűzőcske is a széles, tágas tér előtt, amit a bazárus hagyott. Két méter széles is van a folyosó a betonfal és a stand között, amin át kéne törni. Hosszan koncentrál, szétesett gondolatait próbálja összeszedni.
Mikor aztán minden együtt van, nekifut. Épp, ahogy a varrócérna kerüli a gombot - vagy inkább ahogy a fiatal menyecske célozza a rést a tű fokán –, úgy találja meg ő is az arany középutat. Csont nélkül jut át.
Sokat ettől fogva már nem időz. Intésre sem méltatja rajongóit a hajnali kötéltánc után, csak a hátát mutatja. Megy tovább, hisz csalogatja az ABC, várják a sörös dobozok.
Nyűvi az idő még a márkás mackófelsőt is. Igen, azt is csak emészti a strapa. Mint világoson a sötét, úgy harsánykodik szürkén a felirat: „Stars come out in Converse.”
De mennyire! Még a pokolban is!
