2008-09-10
Telehold után
Saját vizeletét nyalja zsemlye vizsla a kertvárosi járdán. Keserű gyomra, tántorognak lábai. Szenvedve kóstolja a hétköznapot.
Forrót ígér a bitumen, sugárzik a nagyvárosi nyár. Kéken surrognak mindenféle járatok, tuszkolják belénk az obligát pezsgést. Mi pedig csak pontosan, szépen, ahogy a csillag az égen, megyünk dolgunkra.
Fénylett még nemrég az este. Fürdött a luxban, aki élt, és mozgott. Ünnep volt ez, de nem igazi. Csak egy furcsa látomás, amivel átmenetileg kábítottuk magunk.
Tele volt a hold, tele volt vágyakkal. Karok nyúltak, torkok vonítottak az elérhetetlen messzeségbe. Csaholva vágtatott a képzelet határtalan mezőn. Izmokban duzzadt az erő, délceg orr szimatolta a kínálkozó lehetőséget.
Más a reggel. Sivárabb a kép, amit kínál. Keskenyebb a horizont, rövidebb a vágta, betonba vész az erő. Nem kecsegtetnek bálványok, csak követjük a masszát.
Gyere Bodri kutyám, társam a semmiben! Szálljunk fel a kékre! Már visz is, sodor magával a reggeli csúcs. Amikor nehézkedik a napfény, már csak céltalanul cirkulál a tömeg.
