Nem lesz sátoros ünnep, csak egy szokványos bajnoki szezon kezdődik a hétvégén. Annyira szokványos, hogy a Ferencváros mérkőzését mindjárt el is halasztják, és annyira szokványos, hogy néhány egyesület ismét csőd közeli állapotban vág neki az évnek. Minden olyan, mint három éve.
Nem volt nagy vigalom tavasszal sem, amikor a csapat visszakerül az első osztályba. Mindig is oda tartozott, és csak egy törvénytelen döntéssel zárták ki onnan. Azt, hogy a kizárás törvénytelen volt, a Magyar Köztársaság bírósága mondta ki első fokon, azonban később a labdarúgó szövetség zsarolással, fenyegetéssel, háttéralkukkal elérte, hogy a felperes (első fokon nyertes) Ferencvárosi Torna Club a másodfokú tárgyalás előtt visszavonja keresetét.
Hiába lett volna azonban minden sportdiplomácia, hiába a sportág vezetőinek alvilági stílusa, a per feladásában a döntő szót valószínűleg a csapat új, brit tulajdonosa mondta ki. Ő nem kívánt végtelen pereskedésbe bonyolódni a szövetséggel, ő azért jött, hogy klubot, futballvállalatot építsen.
Mostanra megváltozott a helyzet. A pokoljárás véget ért, de aki átélte, nem felejti el. Lehet még szőlő, lágy kenyér az Üllői úton, de olyan már soha nem lesz, mint régen. Azoknak, akik ezt a törvénytelen döntést hozták, el kell tűnniük a magyar labdarúgásból! Bármilyen változás csak akkor kezdődhet el a sportágban, ha a Kisteleki-csoport távozik az MLSZ vezetéséből.
A tulajdonos szerencsére tartja a szavát, a Ferencváros ma újoncként a liga legbiztosabb lábon álló gazdasági társasága. Egy vállalat vezetője nem romantikázhat. Őt racionális szempontok vezérlik. Neki egyensúlyoznia kell a kiadásokkal és a bevételekkel, meg még ezer más körülményre kell figyelnie. Nem vethető szemére, ha nem akar emelt fővel meghalni, hanem inkább kompromisszumot keres.
A szurkolók, szimpatizánsok viszont kívül állnak a szervezeti kereteken. Nem kötik őket merev illemszabályok, bátrabban mondhatják ki véleményüket. Valahogy úgy, ahogy azt Nyilasi Tibor tette a közelmúltban, amikor tévés szakkommentátorként Kocsoréhoz hasonló elvárásokat fogalmazott meg a szövetség elnökével szemben,
Kívánatos lenne, hogy minél több Fradihoz kötődő közéleti ember, énekes, színész, újságíró, vagy sztár emelje fel szavát ebben az kérdésben. Még kívánatosabb lenne, hogy más ügyekben is hallassák hangjukat, hogy a nehéz időkben is vállalják az egyesületet, ahelyett, hogy arisztokratikusan félrevonulnak.
Közvéleményt formáló értelmiség, elit, így hívják őket máshol. Mert az ő szavuk mértéket ad, amit mondanak, annak súlya van. Megfontolt, intelligens fellépésük példát jelent a tömegek számára, visszafogja a szélsőségeket. Ha nem töltik be szerepüket, majd betölti más. Úgy, ahogy a Ferencvárosnál történik.
Mert hiába tökéletes (legalábbis magyar szinten) a szakmai munka, a Fradi bajban van. Nagy bajban. A klub, ahogy az egész magyar labdarúgás, az alvilág szorításában nyög. Örző-védő cégecskék vívják kisstílű háborújukat. Ultra mázzal vonják be üzleti szempontjaikat, és az életben járatlan, naiv fiatalokat tolnak maguk előtt a lelátón.
Zavaros ideológiák jegyében zavaros háború folyik minden héten, amihez remek hátteret biztosít a magyar társadalom. Karba tett kézzel dől hátra a rendőrség, pillanatnyi érdekeket érvényesít a politika. Az egyik párt azért örül a helyzetnek, mert szövetségest lát a rendbontókban, a másik azért, mert végre fel tud mutatni egy démont.
Közben pedig egy évszázados közösség romokban hever. A múlt heti Hertha BSC elleni edzőmeccs előtt már nem az volt a kérdés, hogy lesz-e a balhé, hanem hogy mekkora lesz. Ez a talány várhatóan végigvonul az egész őszön. Az új idény nagy kérdése pedig nem az lesz, hogy hányadik helyen végez a Ferencváros, hanem hogy sikerül-e normalizálni a helyzetet a lelátón.
Ha nem, továbbra is távol maradnak a szurkolók, és továbbra is távol maradnak hirdetők. A befektető minden további nagyívű elképzelése ezen áll, vagy bukik. De ennél is fontosabb, hogy a Ferencvárosnak esélye sem lesz arra, hogy valamit is visszaszerezzen régi vonzerejéből.
