12. rész: Árkok
Itt maradnak nyakunkon a gondolatok, időnként leragadunk az időben. Rég más frekvencián jojóznak a hadronok, de mi még mindig képesek vagyunk egy-egy túlhaladott ideán rugózni.
„Most kinn vagyunk itt a Havannán. Temetjük az árkokat.”
Lakótelepi betonsétányon, az árnyas fák ölén kék egyenoverállban mondja telefonba a nap programját az ifjú munkás. Közben állni látszék az idő, hisz bármerre nézünk, több az ásás, mint a temetés.
Este, az epizód végén szokás szerint Szikszay Etus kanyarítja a zárómondatot:
„Nekünk is volt egy emberünk, aki programba adta az ároktemetést. Aranyszájú, hiteles ember volt. Kár hogy nem hagyták dolgozni.”
