17. rész: Lámpagyár
Ha megcsörren a telefon, az ember válaszút elé kerül: a pillanatnyi helyzetet elemzi, vagy, az élete történetét meséli el. Tépázott, idősödő férfi emlékezik a négyes villamoson. Megállóról, megállóra bontakozik a nehéz, huszadik századi sors.
„…Ott volt a gyár, a lámpagyár. Hát, ott állandóan próbalövéseket tartottak… Na, én 69-ben szabadultam.”
Én, mint Szikszay Művésznő fontosnak érzem, hogy segítsünk az elesetteken. Megbeszéltem a Horváth Ádámmal, hogy magam mellé veszek egy szegény hajléktalant. Azt hiszem példamutató ez a szociális érzékenység. Jó lenne, ha minden tévénéző így cselekedne.