Tolta maga előtt a gömböt Kocsor, hisz - ki ne tudná - abban rejlik az erő. A Péterhalmi-parkerdőből fordult éppen ki a reggeli taj csi után, és ilyenkor mindig erős a mentál. Kiegyensúlyozott a kedély, mintha kiürítené agyát az ember.
Friss tavaszi semmiből kénytelen-kelletlen lépett vissza a véres valóságba. Óra híján azzal kezdte a visszazökkenést, hogy megpróbálta időben elhelyezni magát. Láthatóan elült már a nyüzsgés az iskola előtt, elmúlt tehát nyolc, bizton tudta ebből ő.
Szinte kihalt a tér, csak három alig használt csajszi konzultált a bejárat előtti díszburkolaton. Korálban és platinában üvöltött hajuk, aranylón csillogott dzsekijük, miközben slusszkulcsot pörgettek mutatóujjukon. Party arcoknak nézte volna őket, annyira kerekített rajtuk mindent a márkás gúnya, de valójában a tanár nénit meózták egymás közt.
Írni, vagy edzeni? Mindig nehéz döntés előtt állt a Blokker ébredés után, amikor éppen nem várta a munka, és jutott egy kis szabadidő. Reggelre kelve általában könnyen kapott el egy gondolatot, és ki is húzta vele valahogy a napot. Ha azonban könnyed testmozgással kiürítette agyát, jó ideig nem ment az alkotás.
Cserébe viszont taj csi után akár öt-hat órán keresztül is biztos lehetett, hogy nem kap idegösszeomlást. Muszáj volt választania, és bizony, dudásként kellett pokolra mennie, ha azt akarta, hogy tovább gyarapodjon közkedvelt internetes naplója.
Ezen a hétfőn azonban sikerült összekapcsolnia a kellemest a hasznossal. Nem bolygatta meg nagyon lelki világát, és mégis olyan mondatot szült az erdőszéli iskola előtt, amelyet érdemesnek ítélt a lejegyzésre:
"Úristen! Ezek az anyukák? Akkor milyenek lehetnek a gyerekek?"
