„Ez nagyon egyszerű játék. Futni kell, és passzolni.” (Eric Gerets belga edző, korábban válogatott játékos egy magyarországi győzelem után)
Germanistáknak mifelénk egyik kedvenc olvasmánya volt Theodor Storm Schimmelreiter című műve. (Most nagyzol a Kocsor, hogy még a magyar fordítást se tudja.) Humánus író volt ez a Storm. Beérte két-háromszáz oldallal, nem úgy, mint a Döblin, meg a Musil, akik lexikonnyi kötegekkel jöttek regény címszó alatt.
Ráadásul a stílusa is könnyen emészthető volt. Szép, világos mondatok jellemezték, meg egyenes vonalú, követhető cselekmény. A végén, némi gondolkodás után még a tanulságot is gyorsan felismerte a nehéz sorsú bölcsész.
Újító szellemű, innovatív fiatalember volt Hauke Haien. Az ő életét kíséri végig a könyv. Egy fríz. Ez a nép mélyföldön él a tengerparton, és azzal tölti idejét, hogy gátak építésével megpróbál területeket szerezni magának.
Fáradságos, sziszifuszi munka. Sokszor elgondolkodott már Kocsor, hogy az ilyen népek miért nem költöznek odébb valami barátságosabb környékre. Tényleg ekkora ereje lenne a szülőföldnek, hogy évszázadokon keresztül kínlódjanak a rossz adottságokkal?
Hauke Haiennek mindenesetre a gátépítés volt az élete. Ennek szentelte ideje nagy részét. Előbb csak tanult, majd elkezdett gondolkodni, miképp lehetne a korábbinál jobb, nagyobb gátakat építeni. Ki is dolgozott egy új módszert, a feltörekvő fiatal találmányát azonban az idős mesterek nem fogadták el.
Volt, hogy józan logikával érvelt, volt, hogy szenvedéllyel, de hiába, csak a fejét rázta a szakma. Lenézték, őrültségnek tartották ötletét, kétségbeesetten kapálóztak ellene. Éveken keresztül ütközött. falba, és hiába futott neki újra, meg újra, bizony úgy tűnt, soha nem épülhet gát Hauke Haien tervei alapján..
A magyar labdarúgás legnagyobb problémája a lassúság. Meg kell becsülni a labdát! Ez a buta közhely határozta meg a sportág fejlődését évtizedeken keresztül, miközben másutt rég rájöttek, hogy sokkal jobban járnak, ha inkább passzolják a pettyest. Méghozzá minél gyorsabban.
Mivel a magyar játékos egész életében a labdavezetést és a cselezést gyakorolja, a mérkőzéseken képtelen normális passzjátékra. Amíg lassú a játék nincs gond, van idő körülnézni, megkeresni a biztos megoldást, de ha nagyobb a tempó, mindjárt pontatlanok az átadások.
Persze, a gyors játékot – mint sok minden mást az életben - csak úgy lehet megtanulni, ha próbálgatja az ember. Csakhogy a mérkőzésen állandó nyomás nehezedik a játékosra. Ha passzol, ellenfélé lesz a labda, ha nem passzol, sose hozza be lemaradását, sose tanul meg rendese focizni. Na, ez a magyar futball 22-es csapdája.
Ráadásul a rossz átadás főbenjáró bűnnek számít a mi futballkultúránkban. Edző, szurkoló azonnal szitkozódik, ha ilyet lát, és sokszor még az sem érdekli, ha végül nyer a csapat. A játékos inkább kerül minden kockázatot, és fékezi az iramot. Ezért ilyen lassúak a hazai bajnokik.
Varga Zoltán volt az első edző a magyar labdarúgásban, aki minden körülmények között megkövetelte a gyors játékot. Ha csúsztak is hibák a gépezetbe, nála nem lehetett dajkálni a labdát, mindig passzolni kellett. Ez a befelé forduló, intoleráns ország azonban kegyetlenül leüvölti mindenkinek a fejét, aki kívülről jön, és valami újat próbál. Ez lett az ő sorsa is.
Tombolt a szaksajtó, hánykolódtak a játékosok, becsméreltek az kollégák, és ez elég volt ahhoz, hogy pillanatok alatt Kocsor kedvencévé váljon az az ember, akit soha nem látott játszani, akit csak a lelátói legendákból ismert. Blokkerünk soha nem a labdarúgót látta benne, hanem a trénert, aki felkavarta az állóvizet.
Az volt a széllel szemben vizelés éve. Különleges szezon, amelynek minden pillanatára emlékszik, és amelynek esélye nem volt, hogy happy endbe torkolljon. Lehetett népszerű az edző, attól még elsodorta őt az ár, nem bírta a magyar közeg nyomását.
Tudhatta volna Kocsor rögtön az elején, mi lesz a vége, hisz ismerte jól a közeget, tisztában volt a kedvezőtlen adottságokkal, de jobban esett lelkesedni, amikor végre történt valami, amikor jelei voltak a változásnak.
Annak idején Hauke Haient is elsodorta az ár. Évek munkájával sikerült meggyőznie a közösséget, hogy próbából építsenek egy gátat az ő módszerével. Az égiek azonban megharagudtak rá, hisz beleavatkozott a dolgok rendjébe. Soha nem látott áradást küldtek, ami elvitte az épphogy elkészült gátat és tervezőjét is. Feleségestül, kisgyerekestül.
Neve, legendája fennmaradt, de ezen felül még valami más is. Gátat azóta is csak az ő technikájával építenek.
