Amikor az ember még csak 8-10 éves, akkor gyereknek hívják, aki mindennek örül ami körülötte történik, mindennek részese akar lenni, mindent magába szív mint a szivacs,, és csaknem mindent elraktároz ínséges időkre, ezek az ínséges idők a felnőtt kort jelentik.A gyerek az első jelzőrendszeren keresztül tud communicálni, a második jelzőrendszer, az abstractió csak később alakul ki.A gyerek olyan mint maga a magyar nyelv:auditív és vísuális, azaz az első jelzőrendszeren alapuló, mert az ősközösségben betöltött szerepük szerint a halászó-vadászó-háborúzó-harcoló-portyázó-menekülő-élelmet kereső-kockáztató népeknek leginkább erre van szükségük, hogy életben maradjanak, hogy népük számbelileg és anyagiakban is gyarapodjon.A gyerek életvilága rendkívül élet gazdag, és kihívást kereső, és azt befogadó, a változatosságban gyönyörködő - jóllehet nem ismeri a latinok mondását - varietas delectat!
A faluban minden évben kétszer volt állat és kirakodó vásár - ami mindenkit érintett, de a gyerekeket nemcsak megmozgatta, hanem nagy gyönyörűséggel is látta el.Az egyik májusban, a másik szeptemberben.A májusi a hónap második hetében volt, természetesen vasárnap. Már türelmetlenül vártam.A vásártéren, mert így nevezték azt a helyet ahol a vásárokat tartották, volt a falusi lövész klub lődombja, de a futball pálya is, bekerítetlenül.Az egész egy nagy füves terület volt, melyet igazából a birkák gondoztak, a fű méretre " szabásával"!A terep , a kivételes eseményektől eltekintve, a birkák birodalma volt.A füves területet fiatal nyárfák pár éve ültetett sora, és idősebbek nagyobb csoportja keretezte. A nyárfák virágának pókháló szerű vonulata lepte el a környéket, mindent beborított, még a távolabb fekvő házak udvaraiba is kéretlenül bemerészkedett, az ott tartózkodókat gyakori tüsszentésre kényszerítve.
Ebéd után alig vártam hogy befejezve az evést, bemenjek a belső szobába, ahol kivettem az "inneplő" ruhámat, ami practicusan egy kék rövid nadrágból, és egy fehér rövid ujjú ingből állt.Ezt az inget, úgy emlékszem kisdobos ingnek ismerték az iskolában, és használata felvonulásokkor - április 4, május elseje- kötelező volt.Elindultam. Az első sátor mindjárt a szomszédunk, a kocsmáros sátra volt, ahol az alcohol árusítása történt, más, más megjelenítési formában.A sátoron egy kis táblát függesztett ki a kocsmáros- Kanizsa bácsi-"isten szeme mindent lát, ne lopd el a vendéglős poharát."Nagyöregesen kérdeztem a szomszédtól, mennyire válik be a tábla, de csak legyintett, 22 pohár tűnt el eddig, mondta.Kanizsa bácsival vasárnap délutánonként futball meccsekre szoktunk egyébként ide járni... de most vásár volt. Amikor egyedül jöttem a meccsekre, sokszor jöttem lóháton. A Manci nagyon szelíd állat volt, csak hozzám képest magas, egyébként is 900 kg. közötti súlyú, ezért otthon kivezettem az istállóból, kinyitottam a nagykaput, sámlit tettem a ló mellé, és arra léptem és onnan lendítettem magam "huszárosan" a ló hátára. A meccseket onnan néztem, mert leszállni a lóról, egyet jelentett volna a haza gyaloglással., miután ott sámli nem volt.Az idő szép volt,felhő sehol, a birkák is átadták területüket a vásárnak, csak a birkaszart hagyták ott, mert erre még nem terjedt ki a geneticai érettségük, hogy eltakarítsák. Én pedig tovább nézelődtem a forgatagban. Megnéztem a mézeskalácsost ahol huszárlovas-tükrös mézeskalács bábukat árultak, no meg márcot, ezt az édes folyadék szirupot szerettem, itt megkockáztattam az öreganyám által adott pénzből szomjamat és kíváncsiságomat oltani.Aztán felültem a "ringlispielre", majd a láncosra, ami nem más mint a körhinta. Az előző menetnél okádta végig az alattuk levőket egy fiatal férfi, így most az alul várakozók messzebbre húzódtak. Aztán végignéztem a többi sátrat is, főleg a kis kések, bicskák érdekeltek - a Börcsök bicskák messze, még Svédországba, sőt még Amerikába is elvitték a szekszárdi mester hírnevét.A korlátokon kívül volt az állat vásár, ahol haszonállatok, tehenek, lovak, birkák, disznók kerültek "kalapács" alá.Arra vettem irányt,és különös örömmel tapasztaltam hogy a lóvásár téren megjelent rikítóan színes egyveleget alkotó hosszú ruhájában, Seja, az a középkorú cigány asszony, akit az egész Dunántúl ismert híres lókupecként. Szakértelme még a férfi kupecek körében is tiszteletet parancsoló volt. Seja egy etalon volt.Apámat jól ismerte, mert apám a II.VH. után árván maradt egy tucat cigány gyerek hivatalosan megnevezett gyámja is volt.Seja engem is ismert, ő tanított meg arra, ha egyszer kupec lennék, hogy kell a lóhoz közeledni, soha sem a fara felől, csak elölről,,az állát simogatva, hogyan kell a pofazacskóját lehúzni, és ha vásárolok, meg kell szagolni a leheletét, mert ha alcohol szaga van, az a ló "beitatott", azaz nyugtatót kapott alcohol formájában! Ezt akkor szokták adni ha a ló csökönyös volt.Ő magyarázta el mi az a csökönyösség. Seját a gazdag parasztok vitték magukkal vásárokra ha lovat akartak venni, és tökéletesen megbíztak benne.Seja ilyenkor az eladók lovait a sértődöttség határáig ócsárolta, szakmai kifogásokat fogalmazott meg, leverte az állatok árát, így tett eleget a szakmai és a pénz érdekeknek, hiszen egy jó vásárlás esetén a pénz megtakarítás egy részét ő kapta. A saját lovai eladásánál fordítva járt el.Seja földet is művelt,de lételeme a kupeckodás volt. Mikor meglátott, odahívott, megsimogatta a fejemet, és a kezembe egy forintot erőltetett bele, és azt mondta: "tiszteltetem apádat". Közben a Nap is nyugat felé végezte dolgát, a déli szolgálata során lekényszerített kabátok ismét bebújásra ösztökélték a viselőjüket, a szél is megélénkült, a kis felhőgidácskák között egyre többen váltak barátságtalan arcúakká, feketévé, az én rövid nadrágos pipaszár lábaim között is egyre erőteljesebben lett a szellőből szelecske, majd a hideggé váló fuvallatok megerősödtek, és már a föld felszín közelében is lehetett ezeket szélnek nevezni, én is befejeztem a nézelődést, az okosodást is ott hagytam, és hazafelé vettem a bölcsesség útját.