Nyomasztó dolog a közvélemény. Béklyót köt ránk az előítéletek, sztereotípiák áradata, nem enged szabadon szárnyalni. Gúzsba kötve táncoltak Kocsor gondolatai is minap a buszon.
Rózsaszínű káddal a hóna alatt szállt fel a cigánygyerek, de hiába csillant fel a Blokker szeme. Még mielőtt elmerülhetett volna a jelképek kibontakozó rendszerében, kényszert érzett, hogy tucatnyi tiszteletkört fusson keresve a megfelelő kifejezést. Mit is mondjon ő erre a kényes, néha rajongott, néha viszolygott kultúrkörre, életstílusra?
Megannyi töltettel sorjáztak az úton-útfélen összeszedett szinonimák. A pocsolya minden színében pompázott a nyelv, pedig őt csak az a haloványan fénylő, lilás árnyalat érdekelte, amivel a jövőt szokták rajzolni iskolázott agitátorok.
Nem akarta ezen a délutánon sem eluralni a közlekedő tömeget az a felhőtlen, „jó lesz nekünk” érzés. Összeszűkültek a szemek gyorsan a szokatlan látványtól. Minek lepleznének bármit, van elég baj amúgy is, annyira szar minden. Aztán egy idő múlva mégis visszaült az arcokra a szokvány.
Pedig szordinóban nem tudta nyomni a 13-14 éves legény, ha szerette volna, akkor sem. Más volt a vérében. Egy pillanatra sem érezte botránykőnek a gyerekkád beemelését a nagyvárosi buszbelsőbe. Nem gondolt arra, hogy másoknál ez esetleg kiboríthatja a bilit, és neki volt igaza
Vagy háromszor eldobta két megálló leforgása alatt az edényt. Pattogott a műanyag a rapacsos burkolaton, de alig rezdültek az arcok. Az nem mondhatni, hogy kötéllé váltak idegeink a mindennapi rángatásban, de ennél azért lényegesen több kell ma már a hatékony sikanírozáshoz.
Új jövevény bukkant fel a családban, ezt valószínűsítette a jelenet. Lehetett ő testvér-, vagy unokahúg, de akár édes-, vagy mostohalány is ebben a mai világban. Egy biztos, hátrányból indul az életnek. Hitványak az álmok, hamar karcossá lesznek ezek a színes plasztikok, mint a legszebb női arc.
Empirikus tapasztalatai vannak erről Kocsornak, hisz maga is műanyag kádból kritizálta annak idején a vízhőfokot. A különbség talán csak annyi volt, hogy világoskékből, lévén hímtagról szól. Sem az indulatok, sem az események nem ragadhatták akkor még el őt. Könnyen megadta magát egy látomásnak, és képes volt hosszan elemezni a világ dolgait.
Napról napra, hétről hétre elidőzött a kád falán. Vizuálisan és tapintás útján is elemezte anyagsűrűségét, szín-, forma- és ízvilágát. Újra meg újra végigsimogatta a karcokat, és tapasztalnia kellett, hogyan dörzsölik fel a hétköznapi súrlódások, az égszínkék horizontot.
Az élet nem operett. Nagyon nem! Mégis vannak pillanatok, amikor úgy érzi az ember, muszáj dalra fakadnia, Fürdőedénnyel kezében, a busz forgatagában Kocsor valószínűleg vidáman fújta volna, hogy egy rózsaszínű káddal robogok a körúton. A tisztázatlan státuszú ifjú rokon kádja azonban korán törést szenvedett, így csupán kesergővel fűszerezte a borús délutánon: Aj Devla so kero, bilako me na zhuvo.
Na, ezt hívják hendikepnek.
