Egyszer, ha majd ideje lesz rá, azt is elemzi talán Kocsor, miért szünetelt ilyen soká közkedvelt internetes blokkja. Nem könnyűek ezek az időszakok. Felismerte ő a részecskegyorsító csapdáját, és szándékkal kerüli a közvetlen aktualitásokat, de a settenkedő napok még a látszólag időálló slágereket is agyonüthetik.
Jugoszláv partit rendeztek bő egy hónapja a Hajón, és Lego – ismerve a Blokker érdeklődési körét - nagyon szorgalmazta, hogy nézzenek le. A promó szerint olyan zenekar lépett fel, amelynek tagjai közül többen együtt játszottak a jugoszláv rockzene egyik legnagyobb egyéniségével Momcsilo Bajagiccsal. (Sőt, Bajagity!)
Ennek apropóján jutott arra az elhatározásra, hogy rockzenei rovatában műsorra tűzi a Kék zafírt. Aztán egy nagyobb létszámú sörözés módosította az est menetét, és a Blokker már nem érezte indokoltnak a publikálást.
Nem sokkal később, mikor a szerb válogatott a világbajnokságon legyőzte Németországot, kínálkozott újabb lehetőség, de ezúttal a technika ördöge szólt közbe. Mire újra blokkolhatott volna, már mindkét csapat elszállt.
Már arra gondolt, hogy ha valaki megkérdezi, miért Bajaga, és miért épp most, hát annyit válaszol csupán, hogy CSAK. Ekkor azonban érkezett Jadranka Kosor.