Rohamtempóban formálódik városunk. Húsz éve is megvan már, hogy villám léptek gázolnak mindenütt Vörös Csepeltől Váci útig. A Belső-Angyalföldön például Cézártól Brutusig mindenkinek épült már lakóparkja. Csillog az urbán pompa, esztétikai az élmény. Szimmetrikusan töri a monotóniát a térkő, így csitítja a reggeli háborgást. Ez a jólét! Szakad fel mindig Kocsorból, ha grasszál erre az idegen házak közt.
De jajj! Mi van a felszín alatt? Emberek beszélnek egymással! Kezek, fülek, szájak és távbeszélő dobozok keresztezik egymást. Messzi távolba, idegenhez száll az üzenet, még ha a test közel is. Repülnek a mondatok bele a Gogol utcába egymás után, de csak a Blokker keres köztük összefüggést.
„Undorító, te! Ide, a nyakamba gecizett! Öreg ember.”
„Van előadója az ügynek. Máma bemegyek a rendőrségre, azt beszélek vele.”
Ahogy a dizájnerek tanácsolták, hatalmas X-et formál két karjával Nagy Feró, a nemzet csótánya, midőn véleményét kérjük, de azért még mindig tolja a frankót.
„Gyerekek, itt én már sok újat nem tudok, Legfeljebb azt, amit a Vámosi is mondott: Azt, ami még életemből maradt, csendben, békén már itt töltöm el.
