Ki korán kel, korán is érkezik. Ráérősen villamosozott elő Kocsor a dunai ködből. Legeltette szemét a reggelen, tetszett neki a piszkosszürke óbudai tej. Na igen, Lőrincen ilyet ritkán lát.
Nem véletlenül keletkezett az a húsz perc, amit eltölteni kívánt, nem a semmiből jött a Mußestunde. Sietősre álított órák vigyázták a Blokker életében a múló időt, így aztán elgondolkodhatott még azon is, hova pozícionálja a reggelit ezen a késő őszi napon..
A Pogácsa Vállalat mindenütt jelen volt. A kádári bevásárlóközpontban éppúgy, mint a Duna parti HÉV-megállóban. Sok lett volna neki az egykor létező szocializmus. Ilyenkor nem ez a hangulat kapta el őt általában. Inkább kívánta a lombjuk vesztett fák árnyékát és a darabnyi kisvárost, ami - úgy mondják - valami véletlen folytán megmaradt az egykori Óbudából.
Langy volt már a kelt tészta, amit csusza helyett daráltak fogai. Túró volt, amit látott, nem Óbuda, mégis szívesen időzött benne. Ezek a helyi érdekű állomások mesterien lassították az időt. Puhább lett lépte mindig, ha bennük, rajtuk járt. Könnyed, ráérős sétává csillapodott minden körülötte. Most is környékezte ez a mákony, miközben az embereket nézte sorba'.
Fiatal lányok osztogatták itt is az ingyenújságot, de nem pörgött úgy a kezük, mint az aluljárókban. Egyetemről szalajtották őket a sablon szerint, és épp valami vizsgáról, meg fénymásolókrol beszélgettek. Ha sodró nem is volt az áradat Szentendre felől, imitt-amott azért jöttek emberek. Ők hírek nélkül maradtak ezen a reggelen, de úgy tűnt, nem esnek kétségbe emiatt.
Elléptek a lányok mellett, mintha mi sem történt volna. Nem toporogtak sorban, mint máshol, nem tépték sietve a papírt, csak hagyták, hogy menjen a kerékvágás. Odafenn a hídon már úgy is eggyel nagyobb fokozatra kellett kapcsolniuk, hogy mire átérnek a túloldalra, ne sokkolja őket a metró szuperszonikus világa.
Kocsornak is indulni kellettt lassan, várta a céges tanfolyam. Csak a lányok maradtak boldog semmittevésben, jelezve, az egyetemistának mindenre van ideje, Mielőtt azonban elindult volna, jópofa, közeledős újságíróra vette a figurát a Nyelvtanár:
"Jajj, kislányok... hát így sose fogy el az az újság!"
Nyújtotta jelzés értékkel a kezét, és látszólag célt ért, hisz kézbe kapta a lapot, de felkavarni az állóvizet nem sikerült. Gyorsan kapcsolt ugyan egyikük, és amúgy menet közben ráérzett, mi nyomasztja a kérdezőt. Egy fél pillantásra, egy félmosolyra méltatta őt, mégis, mintha arcizma se rezdült volna, úgy válaszolt:
"Igen, olyan, mint az élet."