Mindig is nehezen viselte Kocsor a kereskedelmet. Nem az a típus ő, akire hisztis rohamok törnek, ha bevásárló körútra kell menni egy nővel - annál illedelmesebb pasi -, de azért komoly feszültséget kell csillapítania ilyenkor.
Különösen a közértekben. Csereakció, terrorizálás, vegyek, vegyek, vegyek még. Bizony, gyakran eltátja száját elvetélt szociológusunk, ha belegondol, hova fejlődik a marketing tudománya, miként bontakozik előttünk az idomítás csodája ebben a globalizált világban.
Jó pár éve már, hogy a sarki közértesek úgy döntöttek, kiiktatják a forgalomból a hagyományos kosarakat. Szeretett volna az üzletvezető platós kamionokat rendszerbe állítani, hogy érezze a vevő, többet várnak tőle egy doboz ciginél. Azért bejönnie is kár.
A kamionokkal azonban nehezen lehetett volna kanyarogni a polcok közt. Arról nem beszélve, hogy a végén a pénztárhoz is be kellett volna fordulni. Végül is maradtak a jól bevált bevásárlókocsiknál (nemzetközi standard).
Hosszú ideig tartották is magukat ehhez a koncepcióhoz, azonban egy idő után szomorúan kellett konstatálniuk, hogy a Havanna lakótelep őszinte vásárlóközönsége százforintos híján módszeresen ripityára veri a zárszerkezetet. Ezért a közelmúltban kénytelenek voltak visszatérni a kosarakhoz.
Szó nem lehetett azonban már a Kádári konszolidáció alatt megszokott ordenáré, pasztellszínekben pompázó műanyag hordeszközökről, amelyek közül egyet-egyet néha haza is vitt az ember. Az új kosár súlya körülbelül másfél mázsa. Füle ugyan van, de átmérője akkora, hogy kézbe venni gyakorlatilag lehetetlen. Alján viszont csinos görgők segítik a mozgatást.
Na, ilyet parkolt le Kocsor egyik reggel a kassza bejáratánál, hogy futószalagra helyezze az egy darab előre csomagolt, snack jellegű szárazkolbászt. Az Osztráknál látta először ezt a csemegét. Jóízűen csócsálta néhány éve, midőn Debrecenbe vonatoztak a bajnokavatóra. Némi spéttel, de természetesen ez is bejött hozzánk, és akkor rászokott gyorsan. a Blokker is.
Kiemelni készült tehát a kolbászt. Még mielőtt azonban fölegyenesedett volna, a kosárgyűjtő fölött rendszeresített fogasról az egyik gyógycukorka fogta magát, és leugrott a fizetendők közé.
Éber fogyasztó, tudatos vásárló Kocsor. Nem csupán közkedvelt internetes blokkjában olvashatók írásai, hanem kereskedelmi egységek vendégkönyveiben is. Pillanatok alatt átlátta most is a turpisságot, azzal nem volt gond. Mégis, zavartan forgatta fejét. Kereste a technikát. A fotocellát, a kamerát, amely város minden pontján róla ontja a képeket.
10-15 perc, is eltelt, amíg kolbásza eljutott a pénztárosig, de ez is kevés volt ahhoz, hogy megoldja a rejtélyt, kiderítse, miféle mechanizmus ugrasztja a rafinált zacskókat a gyanútlan vásárló kosarába. Annyira szöget ütött fejébe az eset, hogy a következő napokban sem tudott szabadulni a problémától.
Végül arra jutott, hogy az evolúció, a survival rejtezik a dolog mögött. A kutya ugat, de a farkas üvölt. A tigris mar, a házi macska már csak karmol, mert ebbe kényszeríti bele környezete. Határtalan az emberi intelligencia, ma már mesterségesen is leképzi önmagát. De lehet bármilyen csodás az általa létrehozott világ, logikája valahol mégis csak a természet törvényeit veszi át.
Egyszer a sült galambnak is meg kell tanulni repülni.
