Lenn a porban
2008-10-02
Elgurult a tizes a megállóban, és Kocsor utána ereszkedett. Előbb csak térdre roggyant, de egy iszkoló hangya zsinóron húzta tekintetét, mint a labdát szokták a jobb felsőbe. Zsugorodott hát a hívó szóra, és belevágott a felfedezőútba.
A bulvár újságírás magasabb fokán a riporter átvizsgálja a sztár szemetesét, aztán a kidobott whiskys üvegekből, tamponokból, gyógyszeres dobozokból tudományos módszerekkel következtet a bálvány életvitelére.
Kocsor azonban inkább az elvetélt szociológusok halmazába sorolta magát. Ő soká nem vesztegette volna idejét Albert Györgyikre, őt az egész társadalom érdekelte.
Nyitott szemmel, tátott szájjal ment hát az érme után. „Ha Feró lehetett a nemzet csótánya, most majd én leszek a nemzet paparazzója.” Gondolta, miközben az immár embermagasságúra nőtt járdaszegély mellett fúrta magát a paplannyi levelek alá.
Tört az avar darabokra, mint az álom. Szerelem, karrier, miegymás… Idilldarabkák fogták bilincsbe a bokát. Éreztették, elmúlt már az önfeledt ugrándozás ideje.
Közérti blokk vetett számot mindennel. Ütéssel, vágással, patakvérrel. Hízelgéssel, aljassággal, félmosollyal. Fillérre bontva üzent, hogy a kvantifikált világ is értse a szót.
Lestrapált, fehér dohánycsövek szívták fel a fájdalmat. Csonkokba fulladt a karakter. Vörös folt és véres száj, szorongó harapás és metsző fogak, szétázott füstszűrő és puha, ölelő ajkak.
Barna plasztikpohár kávéval stimulált, világoskék meg joghurttal hűsített. Nem számított a hatás, fogyasztás után játszva törték derékba mindkettőt finom kezek. Ez volt a sorsuk, hisz egyszer használatosak, mint az élet.
Sörös doboz gyűrődött, mint a reggeli arc. Görcsösen próbált ellenállni a nyomásnak, minden taposás mélyen barázdálta. Nem úgy a Tetra Pak! Rajta csak apró szarkalábak mutatkoztak. Simult az elvárásokhoz, papír arca könnyen hámlott.
Csillogó négyzet sikamlós, fémes fóliából. Steril zacskó kunkorodott benne nemrég. Várta, hogy amikor nagy a nyögés, idejében megálljt parancsolhasson az élet sűrűjének, mielőtt még igazán sóhaj lesz a vége.
Sejtelmes, fotózott testek csalogattak rajta. Még a porban is hirdették a biztonságos szex csodáját, ahogy a sörös doboz ugrasztotta az ivás feltételes reflexét, vagy ahogy a formatervezett csikk látványa élesztette a nikotinvágyat.
A kutya és a madár magából ad. Szőrét, tollát, ürülékét hagyja az utcán. Mi, gondolkodó lények alkotunk tárgyakat, és azokba préseljük magunkat. Isteni babérokra törve formáljuk képünkre a világot.
Ezen morfondírozott Kocsor, miközben egyre csak a szomorkás sláger tört elő belőle: Járom az utat, a macskaköves utat./Sok régi barát figyel most reám.
