Nyár van, vacatio, minden gyerek álma. Kijövök a hűs szobából, ahova aludni szöktem be a déli forróság elöl.Leülök a beton lépcső legfelső fokára, fejemre az eresz már árnyékot vet, de a lábam a forró napon. Talpamat szinte beszippantja a forró beton, és mintha már nem is az én lábam volna, de lusta vagyok megmozdulni.A két kutya kérdőn tekint rám,éppen hogy csak a szememmel jelzek, mellém telepednek, de már az árnyékba.Vizet hozok, lefetyelve isznak, majd tovább lihegnek, hálásan nézve rám.Előttem egy kosár cseresznye, egyenként eszem, a magokat a szomszéd ház cserepeire pöckölöm az ujjaimmal. Versenyzek milyen messzire repülnek, mert mindig versenyzek.Előttem a két terebélyes eperfa, az egyiken fekete a másikon fehér-sárgás finom ízű a termésük. Mellettük a kerítéshez közel sárgabarack fa, nagyon édes barackkal,az ágakon a levelek között középső ujjnyi hosszú és olyan vastag szőrös hernyókkal, amiket mi macáknak hívunk, agyon taposva sárgás-zöldes levük szétfröccsen a földön.Velem szemben a két eperfa között szokott állni a Hoffer és a Fordson traktor, de most aratás van és a színaljban levő két cséplőgéppel együtt a földeken vannak, aratás van, a legfontosabb munka amit a paraszt ember végezhet.Az "élet", így nevezik a székelyek még ma is, mert ha jó a termés, akkor már boldogulnak az emberek, lesz liszt, lesz kenyér, lesz élet.Aratás után egy nagy áldomás lesz itt az udvaron, az a 20-30 ember, a munkások, leülnek a hosszú asztalok mellé és jóízűen megeszik az öreganyám által főzött kakas pörköltet vagy birka pörköltet, és iszogatnak a saját termésű szőlőből készült borból.Később gyors változások következtek be, maga az udvar is csak csodálkozott.Öreganyám hagyta el, és vele együtt minket is, a temetésen nem csodálkozott, mert a ravatalozás ott volt azon a helyen ahol az áldomás is, meg az előző halotti búcsúztatók.Aztán egyik reggel holtan feküdt az egyik nagy muraközi ló az istállóban,pár hónappal követte a másik. Öregapám volt a hírnök, könnyes szemmel mondta hogy éhen pusztult a Ringyó, majd a Manci. Abrakhoz szoktak, de az nem volt.Aztán barátságtalan emberek jöttek, elvitték mindkét traktort meg a cséplőgépeket is a gépállomásra, a teheneket kihajtották az istállóból a TSZ majorba, had szokják a közöst.Az udvar meg öregapám mindezt végignézte, de egyik sem szólt egy szót sem. Az udvar még látott egy ravatalt, - öregapámat búcsúztattuk el-de már megedződött, közönyössé vált.A múló idő felfalta az évtizedeket, megette az évszázaddal együtt az évezredet is. A múlt év nyarán arra jártam, benéztem és végig mentem gyerekkorom utcáján, az én utcámon.Az utcában nincs gyerek zsivaj, egy két öregebb ember szatyorral jön hazafelé, gondolom a boltból.A mellettünk levő kocsmából zaj sem hallik. A volt házunk faláról omlik le nagy darabon a vakolat, a gang feljáró lépcsőjéről senki sem mondaná meg hogy valaha gyönyörű,csiszolt vörös márványból készült, repedezett, töredezett.A nagykapu egyik pántja leszakadt, az egész súly a másikon, csak vigyázva nyitok kis rést, nehogy rám dőljön. Bemegyek. A kerítés csáléra áll, mint a részeg ember amikor hugyozik. A barackfa, eperfák kivágva, az illatozó jázmin bokor a kerítés tövében eltűnt.A gaz méternyi nagyságú. Halott ez a ház, amint az utca is halott.Az udvar tele papír zsákokkal, szennyezett munkavédelmi, vegyvédelmi kesztyűkkel, szakadt rongyokkal, az istálló ablakai beverve, az istállóból a jó tehén szag helyett patkány bűz csapja meg az orromat, és egy macska fut ki nyervákolás mellett.Az igazi halált akkor érzékelem amikor eszembe jut, mi volt itt az élet ünnepén, a boldogság napjaiban, éveiben......Borzongva fordulok vissza, az udvar még tartana, megszólít, maradjak,"volt ez rosszabbul is, lesz még jobban is"," Csendül pendül még a kasza,lesz még aratás"Lépteimet szaporázom. Az udvar utoljára látott még egy ravatalt, amelyiken én fekszem.A kaput bevágom, csörömpölve szakad le a vaspántról, és gyorsan beülök az autóba.El innen minél messzebbre..... Te Atyaúristen még sajnáltatom is magamat.