Azért élünk, hogy vásároljunk. Ez itt az egyetlen törvény kisgyerekek. Ezen áll, vagy bukik a survival, létfontosságú tehát, hogy a fiatal egyedek, minél előbb megtanulják.
A csikó talpra áll, a tigris marni kezd már gyerek fejjel, hogy életképes legyen. A lángosképű állatnak nehezebb a dolga, termékek dzsungelében kell lavíroznia. Bónuszpont és üveggolyó, cukormáz és dizájndoboz leselkedik rá minden polcról. Hosszú idő bizony, lemegy a nap is, mire kiigazodik köztük. Elvetélt szociológusként Kocsor már többször végzett kutatásokat ebben a témakörben.
Közért csalogat a Mamusz áruház pincéjében. Ott éli ki magát konzumlelkünk, ott hágunk nyakára annak a néhány munka frontján vérünk árán begyűjtött, színes kavicsnak. Vegyek, vegyek, vegyek még, folyton ezt súgja a belső hang. Hát, ha már,… akkor legyen valami kézzelfogható.
Nyitott tekintetű, befogadó kisfiú ül a bevásárló kocsi platóján. Fürkész szemei gondosan szelektálnak. Valljuk be, anyu ész nélkül kapkodja a termékeket a polcról. A gyermeki világ azonban még mentes minden pressziótól. Vegytisztán érvényesíti a kell-nem kell univerzális értékduált, így sorra landolnak a földön a termékek.
Csúszik a légmentes fólia a XXI. századi járólapon, nagyot pattan a pille. Jó ütemben haladunk a csörömpölő üveg, és az elterülő tojások felé, de anya, úgy látszik, mégis észnél van. Dicsérő simogatás kíséretében megállítja a meózást. Olyan ez, mint amikor a gépjárművezető-oktató rálép az anyósülés elé beszerelt pótfékre, nehogy a megvadult tinédzser legázolja Kocsort a zebrán.
Benike más oldalról közelít a fogyasztói kosár kérdéséhez a Corvin mozi melletti kisközértben. Persze, ebben a szociális környezet is szerepet játszik. Mint azt Alke, Fischer, Fuchs, Heinicke-Krabbe, Maenner, McAllen és Wohlleben Tangram 1A című kötetük 47. oldalán megírták, a pénztár mellé kirakott áruk 14-szer jobban adhatók el, mint a polcon lévők.
Általában az édességeket helyezik itt el, alattomosan betámadva ezzel a fogyasztói társadalom buktatóival épphogy ismerkedő korosztályt. Vannak azonban kivételek is, hisz a kínálat többnyire a kereslethez igazodik. A jó üzletvezető mindig felismeri, mire van leginkább igény a bolt vonzáskörzetében.
A Corvin közben egyszer használatos, lélegzetvétel nélkül felhajtható tömények tornyosulnak a kassza mellett, apró üvegpalackokban. Nagy előnye ennek a terméknek, hogy nincs szükség formatervezett látványpolcra, elég csak kikúrni egy szakadt papírdobozt, és már viszik is a nedűt, mint a cukrot.
Benike is hamar leköveti a vásárlói magatartást, és az egy-, kétévesekre jellemző szívós aprómunkával kezdi bepakolni a rumokat. Anyu rutinosan nem ugrik neki, csak mellesleg, telefonozás közben jegyzi meg, hogy Benike, nem szabad! Ranschburg Jenő helyeslőn bólogat a háttérben. Fölös lenne a gyermek bontakozó érdeklődését erővel elfojtani.
Persze, ettől még a figyelmeztetésnek semmi hatása nincs. Az ötödik üveg után mama kénytelen a tettek mezejére lépni, és visszapakolni a piát a dobozba. Annál is inkább, mert lassan sorra kerülnek, és innentől kezdve zsebre is megy a játék. Benike azért fizetés közben még megpróbál egy felest becserkészni, de nincs esélye. A szemléltető oktatás mára véget ért.
Anyák a dzsungelben, igazi hősök, ők! Olyan világban próbálnak igazítani, amelynek szabályai, csapdái és törvényszerűségei még számukra sem mindig tiszták. Betenni, vagy kidobni? Ez itt a kérdés, ha karunkon lifeg, előttünk gurul a fogyasztói kosár. Gondolkozz el te is, óh olvasó!
