Van egy személyszállító kisiparos a Havannán, akit valahogy itt felejtett a nyolcvanas évek. Mászek ő teljesen, nem tartozik semelyik hálózathoz. Szabadon, mint a madár, úgy nyomja, még ha sovány is a profit. Ebben rokon lehet lelke Kocsorrral.
Önkényesen, mint egy berlini autonóm foglalt magának drosztot a buszmegálló közelében. Pusztul a pázsit az abroncs alatt, hullnak a levelek a kipufogástól, viszont virágzik a társadalmi élet. Haverok állják körül a taxist délbe hajló reggeleken, ő meg kényelmesen lógatja lábait az anyósülésről. Élni tudni kell, rájött végre.
Még valamikor májusban igyekezett haza Kocsor a Buci pékségből, hóna alatt a sóskiflivel, ami oly remekül harmonizál a Darjeelinggel, hisz ő is rájött már régen. Véletlenül, épp csak futtában érte utol a taxis egyik mondata:
„Janikám, baszd meg! Neked se lehet könnyű.”
Túl járt már a blokker, és különben is várta a reggeli. Válla fölött nézett csupán vissza.
„Hát nem, baszd meg! De majd decemberben beírlak a blokkomba!”
(Kocsor ezúton szeretné köszönteni Habi barátját ezen a nevezetes napon, és külön is gratulál a sikeres regisztrációhoz.)
