Kíváncsi vajon az olvasó, milyen volt, amikor 1989-ben Kocsor negyed ötkor útnak indult, hogy a Havanna utca 52-ben felvegye a kikézbesítendő hírlapokat? Nyilvánvalóan nem. Ezért is teszi most fel.
Meg azért is, mert az utóbbi időben többször is előkerült egy-egy sor a Pál Utcai Fiúk slágeréből. A rendszerváltó évek zenekara volt a PUF, a rendszerváltó évek hangulata érzik számaiból. Nem igazán érthető miért törnek rá Kocsorra még 2010-ben is ezek a kis hangulatocskák.
Talán azért, mert kedvenc kazettája volt a „Ha jön az álom”. Az egyetlen, amit lánykorában rongyosra hallgatott, egészen addig, amíg el nem másztak a hangok. Mert az még a kazettás magnó világa volt. Minap nyelvórán gyorscsévélés közben megjegyezte, olyan huszadik századi hangokat ad ez a készülék. Tanítvány nem nagyon érezte a leheletfinom élcet.
Ha valaki azt képzelte volna, a kazettás magnó alkonyával búcsút inthetünk a rossz hangminőségnek, sietünk csalódást okozni. Legyünk őszinték, katasztrofális a felvétel, de ez már a handycam diszkrét bája.
Meg kell azonban jegyezni, a Pál Utcai Fiúk és a hasonló zenekarok esetében az underground kifejezés nem csupán címke volt. Náluk a tökéletes hangzás teljesen háttérbe szorult a tartalom, az életérzés mögött. Annyira, hogy később, a modern időkben sem élt át Kocsor fémes csikorgásoktól és leállásoktól mentes koncertet.
Talán jobb is ez így. Próbáljuk csak meg szépen kibogozni, milyen is volt egy igazi magyar reggel.
