Beállt egy busz a megállóba, és Kocsor habozás nélkül felszállt rá, pedig senki nem tudta, merre közlekedik. Nógrád Volán, ennyit árult csak el a fényújság. Ez nem feltétlenül az az információ, amire a felajzott utazóközönségnek sztrájk idején szüksége van, de ilyenkor a kicsit is meg kell becsülni.
Mindegy merre, csak induljunk már! Legfeljebb majd bújócskázik a várossal, mint 12 évesen, amikor újdonsült bérletesként szabad délutánjain újra és újra nekivágott, hogy csak úgy vaktában buszozzon egyet. Remélte, hogy majd most is átéli a felfedezés élményét. Remélte, hogy egy jobbkanyar után egyszer csak felbukkan Eldorádó.
Ötvenes pár andalította magát a műbőr huzaton. A BKV-nál rég leselejtezték ezt a bevonatot. Úgy látszik, vidékre telepítették a maradékot, mint az ötvenes években Sziráky Lucyt. Ez a rongyos élet azonban megtépázta a közlekedési vállalatot is, és most a bajban kénytelenek voltak mégis visszavezényelni.
Normalerweise plüssutánzat cirógatta mostanában a PESTi buszon a combok tövét, de csak látszólag teremtett páholyt a technológiaváltás. Tocsogott ugyanis a vízben az egész pavilon, mihelyst szitálni kezdett odakinn valami csapadék. Rutintalan VIDÉKinek kellet lennie annak, aki helyet foglalt ilyenkor.
A blokker örömmel dörgölte fenekét régi kedves üléséhez, de a pár már nem így volt ezzel. Őket valószínűleg feszélyezte az alacsonyabb színvonalú szolgáltatás. Bizony, nem jó érzés, ha már a kényelem illúziója sem marad meg. Könnyen elvágyódik az ember ilyenkor.
Nagy utazásról ábrándoztak ők is. Teljes joggal, hisz a szombat délelőttnek épp az a funkciója, hogy helyet csináljon agyunkban az ilyen gondolatoknak. „Látod azt a lakókocsit?” Mutatott a férfi a lakótelep központjában fakón csillogó cirkusz fényűzően matt szálláshelyére. „Olyat veszek neked, és azzal megyünk mindenfelé.”
Nem volt ellenére az asszonynak az ötlet, de azért nem rejtette véka alá fenntartásait sem. „Jó, de ha mindenütt iszol, én nem megyek veled sehova.” Nem szerette volna a ház ura, ha megtörik a szombat délelőtt fénye, ha idejekorán kisiklik ez a szépen induló álom, könnyed fordulattal nyugtatott hát. „Jól van, akkor majd koktélokat iszunk, jó?”
Nyerőnek érezte Kocsor ezt a betonszéli kedélyt, és együtt is érzett teljesen. Ilyenkor szeretett külvárosi lenni. Arra a plakátra gondolt, amely pár perccel korábban a megállói felületen hirdetett álomutazást. Plakáton persze minden utazás álom. Ezt nézve azonban sikerült valami egészen bizarr fűszerezést megízlelnie. Hosszasan öblögette vele agyát, mint amikor a borász fürdeti nyelvét a huszadik tételben.
Az álom tipológiája érdekelte őt. Milyen kritériumoknak kell megfelelni, ha valami (valaki) a vágy titokzatos tárgya szeretne lenni. Ezen a plakáton például olyan nevek sorakoztak, mint Alma, Flash, Kincses, Lennard és az exclusive sztárvendég, Stifler mamája. Ők csigázták az érdeklődést egy sítábor iránt.
Nem először érezte magát elveszve Kocsor. Csak széttárta karját, és az ámulattól eltátotta száját. Mert hallott ő már partyarcokról a síbizniszben - olyanokról, mint Benny Raich vagy Alberto Tomba -, de ezekről még soha.
Márpedig ezt az utazást nyilván piaci igények kényszerítették ki, kell tehát lennie fizetőképes keresletnek, amelyet ezek a hívószavak megmozgatnak. Kell, hogy legyen olyan, akinek megcsillan a szeme, megmoccan a fantáziája Stifler mamájától.
Kutatni kell folyvást a felvevőpiacot. Vannak még olyan szegmensek a fogyasztói masszában, amelyek nem laktak jól. Tudta ezt pontosan Kocsor is, hisz így sikerült tízről húszra növelnie látogatottságát az Index kegyetlen blokkdzsungelében. Sokat töprengett azon, merre is lehetne továbblépni, hisz a piacon nem lehet lébecolni. Dinamikus fejlődés, vagy halál, ez ott a törvény.
Kalász, amikor bulit szervezett, mindig őt hívta fel először, hogy ráér-e. Már-már megható volt ez a figyelmesség. Azt mondta, azért, mert a Kocsor az húzónév, attól mások is kedvet kapnak, mint Stifler mamájától.
Lehet benne valami, hisz a sítábor fénypontját Kozsó és az Ámokfutók kámbek koncertje jelentette. Persze, könnyebb lett volna a szervezőknek Michael Jackson táncosaival, de ez állt rendelkezésre. Ilyenkor, sztrájk idején a kicsit is meg kell becsülni.
Mindig érdeklődéssel figyelte Kocsor az ilyesfajta mozgolódásokat a marketingpiacon. Érezte az izzadság szagát. Tudta, ezeknek a hazai kis- és középvállalkozásoknak semmi nem hullik ingyen az ölébe, minden apró sikerért meg kell küzdeniük.
Ült a sztrájktörők panorámabuszán, gyönyörködött a festői Havanna látképében, és úgy érezte, neki is ott lenne a helye az olaszországi sítáborban. Kicsit talán mozdíthatná az érdeklődést, ha az állna a plakáton: Kocsor & Kocsor.
