Táblát állítottak a Havanna lakótelep szélére, a buszmegállóba. Hirdetőtáblát, hogy olcsón árulhassa csóri a kuporgatott ingatlant. Pattogzó vas a rámája, poros ablak mögött pedig farostlemezre szögezve sárgállanak a külvárosi élet fényes kilátásai.
Nincs hír arról, kinek hajt hasznot, ez az old school megjelenési forma, de nem lehet egy bőségszaru, az biztos. Persze, nem valószínű, hogy ingyen adnák a reklámot. Kopott ugyan, de mégis rendezett. Nem törik, nem szakad, és a zománc is csak itt-ott hibáz. Látszik, időnként az arra járó munkatársak törődnek vele.
Tejel a hirdetési business, vagy nem, a parkoló felé néző hátsó oldalon virágzik a második gazdaság is. Ott már nem parcellázzák fel apró cédulákkal a mérsékelten értékes médiafelületet, az egész képernyőt egyetlen megrendelő ajánlata borítja el.
Nem tudni, nap sápasztotta-e, vagy csak Kocsor agyára települt rá a lakótelepi hangulat, de kopottasnak tűnik a poszterfelvétel a sétaautózásra kínált bérlimuzinról. Még a Fotoshop-szagú csillogás is oly bágyadt, hogy megsajnálja az ember a két sárhányót.
Valahogy a kínálat mindig megtalálja a keresletet a piacon. Gerely barátom a legenda szerint, amikor még a gazdasági felsőoktatásba járt, egyik házi dolgozatában azt elemezte, hogyan alakul a paprika árfolyama egy átlagos tavaszon a Ferenc körúti aluljáróban. Hasonló, egyetemisták tollára való ínyenckérdés, hogy bölcsen választotta-e meg a hirdető a célközönségét.
Mert hol reklámozza a barom a limót? Nyilván a luxus negyedben. Fel is kopik az álla! Nem kell ott ilyen bérutazás senkinek, mással kötik le magukat a népek.
Évszázados tétele a társadalomkutatásnak a protestáns etika és a kapitalizmus szelleme közti összefüggés. Persze, attól, hogy az ipari forradalom hajnalán az iparosok mértékletes, minden felesleges dőzsöléstől tartózkodó életmódja alapozta meg a további gyarapodást, még nem kell feltétlenül azt gondolnunk, hogy ez a mai Magyarországon is így zajlik. Néhanap felbukkannak markáns ellenpéldák.
Az azonban, aki megengedheti magának, az életstílus híján sem vacakol. Nem blamálja magát egyszeri gördüléssel. Legfeljebb gondol egyet, és megveszi a legmutatósabb verdát, hisz látszani mégis kell valahogy.
Vágy csak abból lesz, ami nincs, ami elérhetetlen. Ami után nyújtózkodhatunk, hogy aztán egy illúzió erejéig teljesüljön a kívánságunk. Mást jelent ma szegénynek lenni. Ha a költő most élne a külvárosban, nem libasültet enne, nem a cukrot szopogatná szívesen. Lent is megemelkedett már az igényszint. Ezt hívják jóléti társadalomnak
