Kocsor Blokk

Hát, nem megy. Rosszul kezdett a csapat a másik bajnokságban. Nem nagyon, de azért eléggé. Hat mérkőzésen egy győzelem, két vereség, három döntetlen. Egyszer parádés játék, kétszer elfogadhatatlan, háromszor gyenge közepes.

 

Lenne kifogás a négy idegenbeli meccs, vagy a legutóbb Kaposváron két tizenegyest meg nem adó játékvezető, de a táblázattal nem érdemes vitatkozni. Lesz dolga a kéthetes szünetben a szakmai stábnak, a gárda messze van még a tavalyi formától is, pedig a magasabb osztályban még előrelépést is várna az ember.

 

Persze, odébb van még a szezon vége, és voltunk már sokkal nagyobb bajban. Csak közben megvakulunk a fényben és megsüketülünk a zajban, mert bizony háborog a tömeg, tombol a vihar a biliben.

 

A visszatérő Ferencvárosra kiéhezve ugrott rá a döglődő sportsajtó. A tévécsatornák gyakorlatilag minden meccset közvetítenek, és az írott sajtó is igyekszik felzárkózni. Bulvár stílusban, ahogy az Magyarországon az utóbbi időben szokás. Csak a botrány a hír, és az sem baj, ha ál.

 

Röpködnek a hamis információk jobbra-balra, értetlenkednek a szakértők, a közvetítő riporterek pedig lassan úgy vezénylik a morajt, mint a megafonos vezérszurkoló a stadionban, a tábor előtt. A szurkoló engedelmesen igazodik a sulykolt hangulathoz. Különösen a hazai meccseken ellendrukkerek hada emelkedik, amikor a csapat, kifut a pályára.

 

Természetesen nem szánt szándékkal. Nem cél a vereség. A többség igazi, felkent szurkolónak érzi magát. Mégis, amikor egy hazaadás gurul az éppen rosszul védő Holczer Ádám felé gúnyos röhej, sátáni üvöltés hallatszik ezernyi torokból, és ha két perccel a vezető gól után Sam Wedgbury beadása pontatlan, mindent elsöpör a fújjolás.

 

Egyik éjszaka becsöngetett Sárosi Gyurka a pestlőrinci gárzonba, hogy megkérdezze, mi újság? Milyen a hangulat az Üllői úton?

- Na, mit szólnak az emberek? Örülnek, hogy megint profizmus van?

 

Szörnyű zavarban volt előbb Kocsor. Mit mondjon most erre? Aztán eszébe jutott valami.

- Gyere, megmutatom neked, milyen a Fradizmus.

 

Mi tagadás, tetszett a szó, a doktornak, fény csillant a szemében.

- Fradizmus? Sose hallottam még. Jól hangzik.

 

Bekapcsolta hát a gépet, felment a tubusra, és lejátszotta neki ezt a dalt:

 

Ez a föld megjelöl
Meg is öl, legelöl
Megyek én, nagy a fény
Az elején

Ez a két deci körte
A szívemen ül
De ha szívtelenül
Megyek én az idén

Nem lesz már győzelem
Nem lesz már vér a fűben
Nem lesz már győzelem
Nem megy ember az űrbe

John Lennon él
És ez még nem az a tél
A sötét, a kemény
Az a végtelen év

Még nem tudok kínaiul
De ha úgy alakul
A világ közepén
Leszek én, aki ég

Nem lesz már győzelem
Nem lesz pedig úgy akartam
Nem lesz már győzelem
Nem lesz erő a karban

Nem lesz elég
A föld vagy az ég
Nem lesz elég hely
Nem lesz elég

Itt van a holnap
A héten a holdon
Ha végzem a dolgom
Még marad időm elég

Egy kicsi gép, ha
Elindul a földre
Én benne leszek majd
Mert vágyom a zöldre, azért

Nem lesz már győzelem
Nem lesz már vér az agyban
Nem lesz már győzelem
Nem leszünk egy darabban

Nem lesz elég
A föld és az ég
Nem lesz elég hely
Nem lesz elég

Nem lesz már győzelem
Nem lesz már vér a fűben
Nem lesz már győzelem
Nem megy ember az űrbe

Harcosok jönnek a völgybe
A vértelen ölbe
Hát nézzetek körbe
Míg szép a vidék

Ez a föld megjelöl
Meg is öl, legelőn
Megyek én
Sok a szúnyog az idén

 

Értetlen szomorúsággal nézett vissza egy darabig a legenda, majd szép lassan a ködbe veszett. Pedig Kocsor szerette volna megnyugtatni, hogy nincs ezzel semmi baj, mostanában az egész ország ilyen.