Levakarhatatlanul, mint valami elhivatott biztosítási ügynök, úgy akaszkodtak ránk idén is a cédulagyűjtő aktivisták. Nem ismertek istent, embert, nem kíméltek rokonokat, ismerősöket sem.
A kampány mámorában a politikától meglehetősen idegenkedő Kalászt is becserkészte egykori osztálytársa, Tihamér. Tihamér az omszki körzet egyik jelöltjének gyűjtötte az ajánlásokat, és presztízskérdést csinált belőle, hogy ő nyerje meg az alapszervezet belső gyűjtőversenyét.
Anyai ágon hetente többször is megüzente Kalásznak, hogy jó lenne már, ha küldené. Egyre türelmetlenebb lett, mert úgy gondolta, a gyerekkori barát támogatására bizton számíthat. Kalász eleinte egy Jóvananyukámmmal intézte el a sürgetéseket, később azonban már egyre jobban bosszantotta a módszeres zaklatás.
Aztán egyik este kitört belőle a feszültség: „Botrány ez a Tihamér! Idegesítőbb, mint a Kocsor! Megállj Tihi, megállj! Kicseszek én veled jól!” Azzal fogta az ajánló szelvényt, kitöltötte szépen, és a jelölt neve rovatba beírta: Tihamér.
A pártirodán ugyan nem tapsoltak, viszont az esetnek gyorsan híre ment. Felkerült az egyik vezető internetes portálra, és a választás estéjén Krizsó Szilvia kamerái előtt már ezen mosolygott a három meghívott szakértő, Tölgyesi Péter, Kenedi János és Szabó Máté:
A Nyilvánosság Klub frontembere mindjárt fontos bejelentést is tett. Az egyesület ebben az évben Kalásznak ítélte jobb sorsa érdemes Civil kurázsi díját.