Beleőszül az ember, annyit kell néha várni a változásra. Mire itt az idő, elszáll ereje, lépni sincs kedve. Halvány, kesernyés mosoly megjelenik ugyan arcán, kezét még talán kinyújtja, de többhöz nincs kedve. Jöjjön ide az a Mohamed, ha akar valamit.
Melenget, hovatovább forrósít a tavaszi napsugár a csepeli sétányon. A korzó egyik végén a gyár, másikon a templom, két oldalt meg a panelek sorakoznak. Ebben az ingergazdag környezetben döglődik megannyi XXI. századi fiatal, amikor koradélután beköszönt nekik a fájront.
Nem nagyon mozognak ők ezen az órán, pihentetik csak testüket iskola után. És ha valamit, akkor a pihenést aztán igazán komolyan veszik. Még a száz méterrel arrébb ülő barátot is telefonon hívja az egyik lány.
„Hallod? Mongyad má’ a Viktornak, hogy jöjjön má’ ide egy kicsir!”
Állandó szakértőnk, Szikszay Etus ezúttal egy olyan panelt húzott elő bőséges közhelygyűjteményéből, amelyet 1994-ben szinte pontosan ezen a vasárnapon már egyszer elsütött. Akkor is, most is azt mondta, amit az istenadta nép hallani akart: Mégis – híven Horváth Ádám rendezői utasításához – ezúttal rákeserített kicsit a hanglejtésre:
„Jó, hogy vége ennek az egésznek! Reméljük, most már mindenkinek jobb lesz!”
